Gyönyörűen megmunkált, apró ókori ékszerre bukkantak

Az Olaszországban feltárt achát Velence közelében került elő.

A Ca’ Foscari Egyetem által a Velence közelében fekvő Lio Piccolónál végzett búvárrégészeti vizsgálatok során egy értékes, mitológiai alakkal díszített achátot fedeztek fel – számol be az Arkeonews. A római korból származó lelet egy elárasztott területen került elő.
A kutatók egy merülés során találták meg az ékszert. Az achátból létrehozott csiszolt drágakőbe egy mitológiai alakot faragtak, az ékszer magas minősége arra utal, hogy gazdag rómaiak látogatták a területet.
Carlo Beltrame, a feltárást vezető régész szerint a tárgy szokatlan leletnek számít, különösen víz alatti környezetben. „A lagúna környezetében meglehetősen ritka lelet, eddig két másik értékes drágakőről van hírünk, amelyeket Torcellóban és Barena del Vignóban találtak” – tette hozzá.
Lio Piccolo már a múltban is virágzó halászterületnek számított. A víz alatt folyó régészeti vizsgálatok révén a kutatók jobban megérthetik a környék történetét. A feltárások során felfedeztek már egy, az időszámítás szerinti 1-2. századból származó, tégla alapú és tölgyfa falú struktúrát mintegy 3,3 méteres mélységben. Az építményben osztrigákat tároltak fogyasztásuk előtt. „E rendszer mellett található egy oszlopokra épített téglaburkolatú járda, számos értékes freskótöredék és néhány fekete-fehér mozaiktöredék, amelyek az 1980-as években arra késztették a lelőhely felfedezőjét, Ernesto Canal amatőr régészt, hogy előkelő villaként értelmezze azt” – mondta Beltrame.