Tódor, Rómeó, Richárd2025. február 07., péntek
Kultúra

Pénzügyminiszter, aki mintagazdaságot fejlesztett

2023.08.16.NG
National Geographic Magyarország

1915. augusztus 16-án, hetvenkét éves korában halt meg Széll Kálmán miniszterelnök, pénzügyminiszter, a kiegyezés utáni magyar államháztartás stabilizálója, akinek nevét viseli Buda egyik legforgalmasabb tere.

Széll Kálmán
Forrás: Wikimedia commons

 

 

Dukai és szentgyörgyvölgyi Széll Kálmán a Vas vármegyei Gasztonyban látta meg a napvilágot. Az 1848-as eszméket őrző apja magas közhivatalokat töltött be, országgyűlési képviselő is volt, másik fia, Ignác több mint 15 éven át volt Vas vármegye alispánja. Széll Kálmán tanulmányait a soproni bencés gimnáziumban kezdte, s Szombathelyen a premontreieknél folytatta. A budapesti egyetem jogi karán 1866-ban szerzett jogi doktori címet, a következő évben feleségül vette Vörösmarty Mihály lányát, Ilonát, a házasságból egy lánygyermek született.
Politikai pályáját felesége gyámapja, Deák Ferenc ösztönzésére Vas vármegyei szolgabíróként kezdte. A kiegyezés után, 1868-ban kormánypárti programmal Szentgotthárd országgyűlési képviselőjének választották meg, a törvényhozásnak hét évig volt tagja, majd 1881-től a pozsonyi, 1901-től ismét a szentgotthárdi választókerületet képviselte. Alig huszonnyolc évesen belügyi államtitkárnak kérték fel, de ezt akkor még nem vállalta.
Mentora, Deák tanácsára pénzügyi tanulmányokba kezdett és az ország egyik legelismertebb pénzügyi szaktekintélyévé képezte magát. A Szabadelvű Párt által megnyert választások után 1875. március 2-től Wenckheim Béla, majd októbertől Tisza Kálmán kormányában a pénzügyminiszteri tisztséget töltötte be. Legfontosabb feladatának a költségvetés stabilizálását, a súlyos államadósság mérséklését tekintette, ezt adóemelés és átszervezések útján három év alatt kétharmadával, 40 millió forinttal csökkentette – az adóemelésekért keményen meg kellett küzdenie Tiszával, aki inkább csak látszatintézkedéseket támogatott volna. Sikerült elérnie a pénzügyi és gazdasági kiegyezés megújítását Ausztriával és a közös jegybank, az Osztrák-Magyar Bank létrehozását. Széll 1878 októberében, a Bosznia-Hercegovina okkupációja jelentette költségek miatt lemondott tisztségéről.
A nagypolitikától visszavonulva mintagazdasággá fejlesztette Gasztony melletti, rátóti birtokát, ahol híres szarvasmarha-tenyészete volt. 1881-től 1899-ig a Leszámítoló Bank igazgatója, 1886-tól 1899-ig, majd 1907-től haláláig az általa alapított Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósági elnöke volt.
A századfordulón, az egyre jobban elmélyülő belpolitikai válság idején ismét bekapcsolódott a politikai életbe. A lemondott Bánffy Dezső utódaként 1899. február 26-án vállalta el a kormány vezetését, és a belügyminiszteri posztot is betöltötte, programját a „törvény, jog és igazság” egységeként fogalmazta meg. Kompromisszumkereső politikájának eredményeként az ellenzék hozzájárult a képviselőház elnökének megválasztásához, a költségvetés és az újonctörvény megszavazásához. Belügyminiszterként rendezte a lelenc-ügyet, törvény útján gondoskodott a hét éven felüli „züllött gyermekekről”, egyszerűsítette a közigazgatást, Fiuméban helyreállította a törvényes rendet.
A Nemzeti Párt bevonásával szélesítette kormányának parlamenti bázisát és a Szabadelvű Párt 1901-ben látványos győzelmet aratott a választásokon. Nagy sikere volt az 1902-ben Ausztriával megkötött új gazdasági kiegyezésnek, amely biztosította a Monarchia két állama között a megfelelő gazdasági paritást. Kormányának bukásához az úgynevezett véderővita vezetett: az ellenzék 1903 elején obstrukcióval akadályozta meg az újonclétszám megajánlását és a költségvetés elfogadását, emiatt Széll Kálmán 1903. június 27-én kénytelen volt távozni a miniszterelnöki székből. Az Országgyűlésben ezután sokáig nem jelent meg, de mandátumáról csak az 1904. november 18-i „zsebkendőszavazás” után mondott le, és a Szabadelvű Pártból is kilépett.
Az 1905-ös választásokon a Szabadelvű Párt 1875 óta először vereséget szenvedett. Az ezt követő belpolitikai válság idején I. Ferenc József többször kikérte az újfent képviselővé választott Széll Kálmán véleményét, aki nyilvánosan kritizálta a Fejérváry Géza vezette „darabontkormány” intézkedéseit. Az 1906-os újabb választás után a Szabadelvű Párt „disszidensei” által létrehozott Országos Alkotmánypárt képviselőcsoportjának tagja, 1910-ig a párt elnöke volt. 1911 után már csak a gazdasági életben vállalt szerepet.
Széll Kálmán 1915. augusztus 16-án, hetvenkét éves korában halt meg Rátóton, a táplánfai temetőben nyugszik.
Reálpolitikusként a történelmi alapok és a fejlődés egységében gondolkodott, a józan pénzember mérlegelésével szemlélte a viszonyokat. Úgy vélte, tisztán pénzügyi rendszabályokkal állami pénzügyeinket nem lehet javítani. „Közéletünk minden ágazatára kiható gyökeres intézkedésekre, közgazdasági, az ország anyagi erejének fejlesztésére irányuló rendszerszabályokra is feltétlen szükség van. Az anyagi jólét és fejlődés érdekei finom szálakkal vonják be az egész állami organizmust.”
Ferenc József 1883-ban valóságos belső titkos tanácsosi címet adományozott neki, 1893-ban Lipót-renddel, 1902-ben a Szent István-rend nagykeresztjével tüntették ki. 1902-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia igazgató tagja, elnöke volt a Millenniumi Országos Bizottságnak és az interparlamentáris konferenciának, igazgatója a Nemzeti Kaszinónak.

Nevét viselte 1919 és 1951 között a főváros egyik legforgalmasabb közterülete, amelyet ezután hat évtizeden át Moszkva térnek hívtak. A tér 2011-ben visszakapta korábbi nevét, a politikus itt álló szobrát 2019-ben avatták fel.

Forrás: MTVA Sajtóarchívuma

Veteránok bukkantak több ezer éves leletekre

Veteránok bukkantak több ezer éves leletekre

A csapat egy katonai bázis területén folytatott feltárást.

Történelmi ritkaságokat tett közzé az OSZK

Történelmi ritkaságokat tett közzé az OSZK

Újabb különleges iratokkal bővült a Régi Ritka nevű digitális gyűjtemény.

40 évvel a felfedezése után sikerült megfejteni az ősi szöveget

40 évvel a felfedezése után sikerült megfejteni az ősi szöveget

A feliratos cserépdarabot az 1980-as években találták meg.

Hadifoglyok építették ezt a lenyűgöző várost

Hadifoglyok építették ezt a lenyűgöző várost

A marokkói, foglyok építette Szavírában kékre festett halászbárkák ringatóznak, és itt forgatták a Trónok harca egyes jeleneteit.

Most lenne 80 éves Bob Marley

Most lenne 80 éves Bob Marley

A jubileumi születésnapra világszerte koncertekkel, fesztiválokkal készülnek.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket