Háromarcú istennő szobrát fedezték fel

A Törökországban feltárt figura egy görög istennőt ábrázol.

A Batmani Egyetem kutatói a törökországi Kelenderisz ősi városában végeztek feltárást, az ásatás során Hekaté szobrocskájára bukkantak – számol be a Heritage Daily. Kelenderisz az ókorban egy görög város, kikötő és erőd volt, amelynek romjai a mai Aydıncık területén fekszenek.
A lelőhelyen 36 éve zajlanak a régészeti vizsgálatok, a feltárások során rengeteg izgalmas lelet került elő. A kutatók ezúttal egy, a görög mitológia háromfejű istennőjét, Hekatét ábrázoló szobrot találtak. Az istennőt gyakran jelenítik meg fáklyákkal, kulccsal vagy kígyókkal a kezében, esetleg kutyák kíséretében. A későbbi időkben háromtestű formában is ábrázolták.

Hekatét keresztutakkal, bejáratokkal, az éjszakával, a fénnyel, mágiával, a boszorkánysággal szembeni védelemmel, a Holddal, a gyógynövények és mérgező növények ismeretével, sírokkal, szellemekkel, nekromanciával és varázslással hozzák összefüggésbe. Az istennő a thesszáliai boszorkányok, illetve a kis-ázsiai Lagina görög lakói számára különösen fontos volt.
A most feltárt szobrocska 2300 éves, és a hellenisztikus korból származó kerámiák közül került elő. „A figura körülbelül 20 centiméter magas, és három feje van” – mondta Dr. Mahmut Aydın, a csapat tagja. Mint hozzátette, tudják, hogy a mai Muğla tartományban lévő Laginában állt az istennő egyik temploma, Kelendrisz pedig szerepel egy ottani, az ötévente megrendezett Hekaté-versenyeken részt vevő városok listáján.