Eltorzították a gyermekek koponyáját a japán sziget lakói

A mesterséges koponyatorzítás a világ számos kultúrájánál megfigyelhető, ezúttal egy ősi, a mai Japán területén élt csoportnál írták le.

A Kjúsúi Egyetem és a Montanai Egyetem csapata egy friss tanulmányban azt írja, a dél-japán Tanegasima sziget egykori lakói eltorzították gyermekeik koponyáját – számol be az Arkeonews. A hagyomány a világ számos kultúrájánál megfigyelhető, ezúttal pedig a hirotáknál mutatták ki, akik a Jajoi-kortól a Kofun-korig (3-7. század) éltek Tanegasimán. Úgy tűnik, a fiúk és a lányok esetében egyaránt eldeformálták a koponyát.

Szegucsi Noriko, a Kjúsúi Egyetem munkatársa szerint a tanegasimai Hirota lelőhelyénél régóta ismerték a torzítást, a területen egy hatalmas kiterjedésű temető fekszik. „A lelőhelyet 1957 és 1959 között, majd 2005 és 2006 között ismét feltárták. Az első ásatások idejéből olyan maradványokat találtunk, amelyek koponyadeformációját a rövid fej és a koponya hátsó részének laposodása jellemezte, különösen a nyakszirtcsont és a falicsontok hátsó részei esetében” – nyilatkozta a kutató.
Eddig nem volt egyértelmű, hogy a torzulásokat szándékosan hozták-e létre, vagy valamilyen tevékenység véletlen eredményei voltak. Hogy megválaszolják a kérdést, megvizsgálták a koponyákról készült 2D és 3D képeket, azokat pedig más lelőhelyek koponyáinak adataival is összevetették.
Az eredmények szándékos deformálásra utaltak. Hogy a korabeliek miért torzították el a koponyákat, az nem világos, de talán identitásuk hangsúlyozását szolgálta a gyakorlat. „Reméljük, hogy a régióban végzett további vizsgálatok további betekintést nyújtanak majd e gyakorlat társadalmi és kulturális jelentőségébe Kelet-Ázsiában és a világon” – tette hozzá Szegucsi.