Több tízezer éves leleteket találtak egy törökországi barlangban

A szakértők a középső őskőkorszak idejéből származó tárgyakat fedeztek fel, a legkorábbi leletek 86 ezer évesek.

Feltárást végeztek az északnyugat-törökországi Çanakkale tartományban fekvő İnkayai-barlangban – számol be az Arkeonews. Az ásatáson az emberi jelenlét 86 ezer éves nyomaira bukkantak, az üregben egykor nem csak a Homo sapiens, hanem korábbi emberfajok is tevékenykedtek.
A különleges lelőhelyet 2016-ban találták meg, 2017 és 2020 között pedig egy nemzetközi csapat vette átfogó vizsgálat alá az üreget. Tavaly aztán folytatódott a feltárás, amely jelenleg is zajlik.
A legújabb felfedezések a paleolitikum, azaz az őskőkorszak középső időszakából származnak. „A paleolitikum korára vonatkozó bizonyítékok Çanakkaléban korábban korlátozottak voltak. Kutatásaink révén nyilvánvalóvá vált, hogy Çanakkale valójában Törökország egyik nagyon gazdag tartománya a paleolitikum szempontjából” – mondta Ismail Özer, az Ankarai Egyetem munkatársa és a projekt vezetője.
A középső őskőkorszak nagyjából 250 ezer éve kezdődött, és 50 ezer évvel ezelőttig tartott. „Eredményeink azt mutatják, hogy az emberek intenzíven éltek itt ebben az időszakban” – tette hozzá Özer.
A legkorábbi leletek a barlangban 86 ezer évesek, a régészek egyelőre csak kőeszközöket találtak, szerves maradványok, így csontok még nem kerültek elő. Az İnkayai-barlang alapvetően egy kovakőből felépülő képződmény, az anyag igen értékes volt a korabeli emberek számára. A kőből változatos eszközöket, köztük fűreszszerű tárgyakat hoztak létre.