Több ezer éves falat találtak az Alpok lábánál

A struktúra a Római Birodalom korából származik, a felfedezés a régióban szenzációnak számít.

Egy 2000 éves római fal maradványaira bukkantak Svájcban, az Alpok lábánál – számol be a Live Science. A struktúra egy épületkomplexumot védett, a romokat a közép-svájci Zug kantonban fekvő Chamban találták meg egy kavicsbánya feltárása során.
Eddig egy gipszfal darabjai, vasszögek, feltételezhetően ékszerekből származó aranytöredékek, tálak, őrlőkövek, üvegáruk, edények és amforák kerültek elő. A leletek a régióban régészeti szenzációnak számítanak, és segíthetnek jobban megérteni a térség római kori történetét.
„Hasonló méretű római kori épületeket utoljára csaknem 100 évvel ezelőtt tártak fel a régióban” – mondta Gishan Schaeren, a Régészeti és Örökségvédelmi Hivatal munkatársa. „Az is meglepett bennünket, hogy a felső téglák még a föld felett is láthatóak voltak” – tette hozzá.
A falak egy legalább 500 négyzetméteres területre terjednek ki. Az egyelőre nem világos, hogy a rómaiak hogyan használták a területet, ahogy az sem, hogy a helyszínen egy villa vagy egy templomkomplexum feküdt-e. Az előkerült leletek alapján mindenesetre az elit tagjai tevékenykedtek a környéken. A kutatók réz- és bronzérméket is feltártak, a pénzek között olyan is akad, amelyet Julius Caesar idején, az időszámítás előtti 1. században vertek.