Kultúra
Torino építészeti jelképe
2023.09.10.Sáfár Zsófia
National Geographic Magyarország

Torino építészeti jelképe, a Mole Antonelliana eredetileg egy 47 méter magas zsinagógának készült, a torinói zsidó közösség azonban elégedetlen volt az építész állandó módosítási javaslatai és az építési költségek miatt. Végül a torinói önkormányzat megvásárolta a projektet, és a több ízben módosított épületet a nemzeti egység emlékművévé tette.

A 167,5 méter magasan, egy 12 ágú csillagban csúcsosodó neoklasszikus és neogótikus épületet a zsidó származású Alessandro Antonelli tervezte 1863-ban, az építési munkálatok azonban csak az építész halála utáni évben, 1889-ben fejeződtek be. Mivel a torony akkor Európa legmagasabb kőépületének számított, méltán kapta a Mole Antonelliana nevet – „mole” az olasz nyelvben a monumentális jelzőre utal.
Forrás: Sáfár Zsófia

1961-ben, az egységes Olaszország kikiáltásának századik évfordulója alkalmából avatták fel a Mole felvonóját, amely a 85 méter magasan elhelyezkedő panorámateraszra viszi a látogatókat, hogy a grandiózus építmény mellett a városra és a környező Alpokra nyíló kilátásban is gyönyörködhessenek. Ha sötétedés után, távolabbról fürkésszük a tornyot, a kupola egyik oldalán a Fibonacci-számok első néhány elemét láthatjuk kivilágítva.
Forrás: Getty Images

A Mole Antonelliana 1958-tól ad otthont a Nemzeti Mozimúzeumnak, egy egyedülállóan gazdag filmrégészeti és fotográfiai gyűjteménynek, mely a filmipar történetét mutatja be a kezdetektől napjainkig.
Forrás: Sáfár Zsófia