A dalokat mindenki érti

Kultúrától függetlenül felismerjük az egyes népek altatóit, tánczenéit és gyógyító dalait – de a szerelmes dalokat nem.

A muzsika világszerte igen változatos, ám ez nem jelenti azt, hogy nem felismerhető az énekes szándéka a dalban. Egy újonnan, a PNAS hasábjain publikált kutatásban azt tesztelték, hogy különféle népek dalait mennyire tudják a más nyelveket beszélők kategorizálni, a kutatást a Yale Egyetem ismertette.
49 ország több mint 5500 lakója segítette a kutatók munkáját azzal, hogy meghallgatták a nekik mutatott dalokat, s besorolták a megadott kategóriák – altató, tánc, gyógyító, szerelmes dal – valamelyikébe. Kissé becsapós módon két további, a dalok közt egyáltalán nem szereplő típusról is kifaggatták az alanyokat: vendégek köszöntése és egy személy sikereinek dicsőítése.
A vizsgálatban résztvevők közt jó 100, tradicionális életmódú (nyugati médiától mentes) kis közösségben élő személy is elvégezte ugyanezt a feladatot. A bemutatott dalok különböző nyelveken szóltak, amelyek egyikét se beszélték a vizsgálatban segédkező alanyok, vagyis a dalok szövege semmiféle támpontot nem adhatott, mert nem értették. Minden dalból egy-egy 14 másodperces hangmintát hallgathattak meg az alanyok, 24 mintát személyenként.
A táncra szolgáló és az altató dalokat nagyon nagy arányban felismerték, és kisebb arányban még a gyógyító dalokat is – azonban a szerelmes dalokat már alig tudták az alanyok megfelelő kategóriába sorolni. A kutatók szerint ennek az az oka, hogy a szerelmes dal elég elmosott kategória (szemben a többi hárommal), hisz ide besorolhatóak a boldogságról, a szépségről, a féltékenységről, a csalódásról szóló dalok egyaránt.
Azonban a zene univerzális voltát bizonyítja, hogy az ének származási helyétől és nyelvétől igen távoli hallgatók is jól értelmezték azokat. A hangadás szándékának felismerése olyan képesség, amellyel nemcsak mi emberek rendelkezünk, számos emlősről ismert, hogy felismeri más fajok hangadását is. Szarvastehenek például nemcsak a saját fajuk kicsinyeinek segélyhívó hangját ismerik fel, hanem más fajokét is, de mi emberek is összefüggésbe tudjuk hozni a csimpánzok hangadását azok viselkedésével. A dalok szándékának megértése hasonlóan univerzális képesség lehet.