Középkori ágyúra bukkantak a tenger fenekén

A szakértők szerint a fegyver lehet Európa legkorábbi hajóágyúja.

Egy új tanulmány alapján egy hajóroncshoz tartozhat az a kis, elöltöltős, rézötvözetből öntött ágyú, amelyet egy sportbúvár fedezett fel két évtizede 20 méteres mélységben a svédországi a Marstrand előtti tengerben – számol be a Göteborgi Egyetem oldala. Mivel a puskaporos kamrából a megtalálásakor töltelékdarabok kerültek elő, a kutatók úgy véli, hogy az ágyú bevetésre készen állt, és nem rakományként, hanem felszerelésként volt jelen az érintett hajón.
„A töltet megmaradt maradványai révén, radiokarbonos kormeghatározás segítségével sikerült megállapítani a lelet korát” – nyilatkozta Staffan von Arbin, a Göteborgi Egyetem régésze és a csapat tagja. Az eredmények alapján a fegyver a 14. században készült, és az egyik legrégebbi tüzérségi eszköz, amelyet Európában valaha feltártak.
A leletet 3D-s képalkotással és kémiai módszerekkel vizsgálták meg. A szakértők szerint a rézötvözet nem volt túl alkalmas az ágyúöntéshez, a fegyver hosszú távú intenzív használat esetén tönkrement volna. Úgy tűnik, az öntőnek nem voltak meg a szükséges ismeretei, ami azt sugallja, hogy a periódus ágyúkészítésére még a kísérletezés volt jellemző.
Az ötvözethez használt réz a mai Szlovákia – az egykori Magyarország – területéről, Besztercebányáról származott, az ólmot pedig Angliában vagy Sziléziában, a lengyel-cseh határvidéken bányászták, a fémek mikroelem-összetétele alapján. Marstrand a korszakban fontos hajózási helyszín volt, ahol a tengeri konfliktusok és kalózkodás sem volt ritka. A periódusban az ágyúk megjelenése komoly előnyt jelentett, a fegyverekkel egy idő után a kereskedelmi hajókat is ellátták.
A most felfedezett ágyúhoz hasonló eszközöket alapvetően a 15-16. században használták, a tárgy viszont azt jelzi, hogy a tölcséres típus már a 14. században felbukkant. Von Arbinék következő célja magának a hajónak a felkutatása – a roncs valószínűleg igen rossz állapotú, illetve szétszóródott.