1700 éves alagutat találtak egy hegyben

A 150 méter hosszú struktúrát a római korban alakították ki, és öntözéshez használták.

Egy, a római korban, mintegy 1700 éve kialakított alagutat találtak egy hegyben, a délkelet-törökországi Besni falu határában – számol be az Arkeonews. A járatot vízelvezetésre használták, segítségével egy folyóból származó vízzel öntözték a földeket.
A struktúrát a falubeliek már korábban is ismerték, de a hatóságok csak a közelmúltban figyeltek fel rá. Az alagút 150 méter hosszú, 80 centiméter széles és 1,5-2 méter magas, a vájattal a Sofraz folyóból származó vizet szállították el. A folyóparton egy, a délebbre fekvő mezőgazdasági területekhez vezető csatorna csatlakozik az alagúthoz.
Hasonló, sziklába vájt vízfolyosókat már az etruszkok is létrehoztak, a tudást később a rómaiak vették át, illetve tökéletesítették. A rómaiak a kemény kőzetet tűzzel hevítették, majd vízzel gyorsan lehűtötték, ami megkönnyítette a megmunkálást. A haladás így is lassú volt, esetenként akár évtizedeket is igénybe vehetett egy-egy alagút kialakítása.
Mehmet Alkan, az Adıyamani Múzeum igazgatója Abdullah Güllü geçitli faluvezetővel együtt bemerészkedett az ősi vájatba. A páros arra a megállapításra jutott, hogy a struktúra igen értékes történelmi építmény. A környéken egyébként római kori lakóhelyeket és sziklasírokat is feltártak.