Nagy Sándor szobrára bukkantak

A szobor jóval a legendás uralkodó halála után készült, ez is bizonyítja népszerűségét.

Nagy Sándor márványból készült szoborfejére bukkantak Törökországban – számol be a Live Science. A felfedezés azt igazolja, hogy a makedón uralkodó alakja több száz évvel a halála után is népszerű maradt.
A leletet egy római kori színház romjainál fedezték fel az ország északnyugati partjainak közelében, Konuralpnál. Az alkotás az időszámítás szerinti 2. századból származhat – Nagy Sándor időszámítás előtt 323-ban halt meg 32 éves korában. A helyszínen más szobormaradványokat, köztük egy Apollónt ábrázoló fejet is felfedeztek.
Nagy Sándor jóval halála után is népszerű volt, részben azért, mert utódjai ideális uralkodóként igyekeztek bemutatni, remélve, hogy utánozni tudják. Az sem volt ritka, hogy a későbbi uralkodók Nagy Sándor arcképével díszítsék érmeiket, ezzel legitimálva hatalmukat. A makedón király a korabeli uralkodóktól eltérően nem viselt szakállat – talán azért, hogy Apollón ábrázolásaira hasonlítson –, a római császárok közül többen ezért borotválkoztak.
A török szakértők a szobor vonásait elemezve jutottak arra, hogy az a makedón királyt jeleníti meg. A homlok közepén lévő két, hátul és oldalt elválasztott hajcsomó olyan, mint egy oroszlán sörénye, ez Nagy Sándor ábrázolásának jellegzetessége volt.
A makedón uralkodó fiatal kora ellenére hatalmas birodalmat hozott létre, és sokat tett a görög kultúra terjesztéséért. Hatalma csúcsán állama Görögországtól Egyiptomon át nagyjából a mai Afganisztánig és Pakisztánig terjedt. Halálának oka nem tisztázott.