120 éves felszerelésekkel másztak hegyet a magyar hegymászók

Idén lett húszéves a National Geographic Magyarország, a kerek évforduló alkalmából a magazin a World Press Photo kísérő kiállításán, a Nemzeti Múzeumban vonultatja föl az elmúlt két évtized legizgalmasabb és legszebb magyar anyagait. A tárlat 2023. szeptember 22. és november 5. között tekinthető meg, a kiállítás kapcsán a bemutatott fotók készítőivel, alanyaival beszélgettünk, az előző interjúk Dombovári Tiborral, Somogyi Balázs Antallal és Radisics Milánnal készültek.

A válogatás nem volt egyszerű, a National Geographic Magyarország kiállítására végül 25 fotós száz képe került be. A felvételek között szerepelnek a 2021-es Eötvös Expedíción készült fotók, illetve az azon használt egyes felszerelések is.

Eötvös Loránd két lánya, Eötvös Ilona és Rolanda 1901-ben mászott fel a Dolomitokban található Tofana di Rozesre. Az Eötvös Expedícióban korabeli, rekonstruált eszközökkel állítottak emléket a 120 évvel korábbi útnak, amelyről filmet is készítenek. A National Geographic magazin kiállításán a túra vezetőjével, Grabler Zsuzsával beszélgettünk.

Mondhatjuk azt, hogy a hegymászás hőskorának állítottak emléket?

Így még nem fogalmaztam meg magamban, de lényegében ezt történt. Legendás fizikusunk, Eötvös Loránd nagy hegymászó volt, olyannyira, hogy legalább annyira büszke volt vonatkozó tudására, mint tudományos ismereteire. A kortársai is elismerték, és két lánya szintén remek mászónak bizonyult, 1901-ben például új utat másztak a Dolomitokban, ahol minden évben hónapokat töltöttek el.

Már húsz éve felmerült bennem, hogy filmet kellene forgatni erről a mászásról. Eredetileg játékfilmet akartam, az azonban nem jött össze, így két éve kitaláltuk egy hegymászóval, hogy a korabeli technikát, ruhákat használva hajtjuk végre az expedíciót, és az alapján alkotunk meg egy dokumentumfilmet. A rekonstrukciót segítette, hogy Eötvös Loránd rengeteg fotót készített, ezek máig megvannak a Közlekedési Múzeumban és a Geológiai Múzeumban. Több ezer képről beszélünk, melyeken sokszor feltűnnek maguk a lányok mászás közben, hosszú szoknyában.

Ekkoriban mennyire voltak fejlettek a felszerelések?

Állítólag létezett már karabiner, ám nehéz és rossz minőségű is volt, a köteleket ezért inkább a derékra kötötték. A vezető előrement, a kenderkötelet keresztülhúzta a vállán, esetleg ráakasztotta egy sziklatömbre, és így biztosított. Néha egy-egy szöget is bevertek. Más volt akkoriban a biztonság.

A mászócipő is merőben eltérő volt, lényegében szöges bakancsokat használtak, az expedícióra egy cipész külön készített számomra ilyen lábbelit. A kenderkötelet Németországból rendeltük, ez nagyjából 200 kilogrammot bír ki, de ha beleesik az ember, könnyen elszakad. A szögeket szintén egyedileg készítette egy kovács, miután megmutattuk neki a korabeli rajzokat.

Mennyire komoly mászási tapasztalattal vágott bele az útba?

Nagyjából harminc éve mászom.

Mennyivel érezte kényelmetlenebbnek az akkori felszereléseket, mint a mostaniakat?

Teljesen más élmény volt ezekkel mászni, viszont nem mondanám, hogy rosszabb. A bakancsot először itt-ott próbálgattuk, eleinte nagyon furcsa volt vele mászni, mert a talpán lévő szögek azért csúsznak, míg a modern mászócipők gumitalpa megtapad. A Dolomitokban ugyanakkor sok perem van, azokon jól lehetett lépkedni, csak meg kellett tanulni, hogy pontosan miként.

Szintén a hegymászás hőskorában élt Zsigmondy Emil. Az egyik könyvében azt írta, hogy a nagyon nehéz részeknél le kell venni a cipőt, úgy jobban tapad a láb, tehát voltak szép számmal technikák, megoldások.

Megmászták modern felszerelésekkel is az érintett falat?

Az expedícióban egy 140 méteres falat másztunk. Ma már minden út be van számozva, akad hozzájuk kalauz, a mi utunkon az egyikünk már mászott is. A csapat egyébként profikból, oktatókból, vezetőkből állt, a mászásba pedig kifejezetten jó, napos időben vágtunk bele.

Az érintett út viszonylag könnyűnek számít, de a lányoké ennél jóval nehezebb volt. Nem pusztán azért, mert elsőként, régi eszközökkel másztak: modern felszerelésekkel is komoly teljesítményt értek volna el. A mászókalauzban nyolc-tíz órásra adják meg csak az út mászási részét.

Az expedícióhoz, a rekonstruált eszközök használatához szükség volt speciális engedélyre?

Ez a terület egyenlőre nincsen szabályozva, mindenki úgy mászik, ahogy akar.

Tervezik, hogy lesz újabb felvonása az expedíciónak?

Ha nem is feltétlenül valamelyik Eötvös-utat rekonstruálnánk, de mindenképp jó lenne folytatni. Nagyon sok régi, jó magyar mászó akadt, a történet szerteágazó. Izgalmas lenne például korabeli magyar női mászókkal foglalkozni, viszont a már említett Zsigmondy Emil is figyelemreméltó. Ő számtalan részletes, szakmai leírást hagyott hátra, összehasonlításképp Eötvösre inkább az elmélkedés, filozofálás volt jellemző mászásai bemutatásakor. Fontos lenne velük foglalkozni, mert Magyarországon nem túl közismertek.

Mondhatjuk azt, hogy elfeledett hőseink ezek az emberek?

Kicsit ez az érzésem. Nincsenek már magas hegyeink, ám számos régi hegymászónk van, akik nemzetközileg is komoly eredményeket értek el. Érdekes, hogy gyakran jobban ismerik őket külföldön, mint itthon, Olaszországban például csúcsot neveztek el Eötvösről.

Nem is tudom, miként tájékozódhatna róluk jobban a szélesebb közönség, hiszen a témának nincs nagy irodalma, szerzőként Neidenbach Ákos és Kis Domokos Dániel nevét érdemes kiemelni, ám az ő köteteik is csupán kis példányszámban jelentek meg. Azért is készítjük el ezt a filmet, hogy hátha ezzel elkezdődhet a diskurzus, többeknek is megmutathatjuk ezeket a történeteket, mert igenis vagány sztorikról van szó.