Ősi faragványok kerültek elő egy apadó folyóból

Extrém szárazság sújtja a Rio Negro vidékét, a folyó szintje drámaian lecsökkent.

Emberi arcokat és egyéb formákat ábrázoló faragványok bukkantak elő Amazónia brazíliai részén, egy apadó folyóból – számol be a The Guardian, amely fotókat is közölt. A vésetek nagyjából 1000-2000 éve készültek.
Az Amazonas-medence egyes vidékeit egy ideje súlyos aszály sújtja, ami drasztikusan csökkenti a folyók vízszintjét. Ez történt a Rio Negróval is, a szárazság pedig felfedte a Ponto das Lajes nevű lelőhelyet.
A faragványokat már korábban, 2010-ben megtalálták, amikor a folyó szintén látványosan apadt – igaz, nem annyira, mint most. Idén az aszály különösen súlyos, feltételezhetően az El Niño és a klímaváltozás közös hatása miatt, a Rio Negro szintje a mérések kezdete óta még nem volt ilyen alacsony.
A szakértők úgy vélik, hogy Ponto das Lajest amellett, hogy arcokkal, állati formákkal és egyéb mintákkal díszítették, kőeszközök készítésére használták. Carlos Augusto da Silva, az Amazonasi Szövetségi Egyetem munkatársa egyetlen sziklán összesen 25 vésetcsoportot azonosított. A környéken ősi edénytöredékek is előkerültek, a régészek úgy vélik, hogy egykor egy falu állt a közelben. Különlegessége ellenére a Ponto das Lajest eddig nem elemezték átfogóan.