Ősi, keresztény tetoválást találtak

A kutatók egy középkori núbiai temető maradványait elemezték.

Egy nemzetközi kutatócsapat a szudáni Ghazali kolostorának templomát vizsgálva egy ritka, vallásos tetoválásra bukkant – számol be az Arkeonews. Ez a második észlelt tetoválás, amely a középkori Núbiához köthető.
Ghazali Szudán északi részén, a sivatagban fekszik, az elmúlt évtizedekben sok értékes lelet került elő itt. 2012 és 2018 között Artur Obłuski, a Varsói Egyetem munkatársának vezetésével dolgozott a helyszínen egy csapat, az ásatás során feltárt emberi maradványokat jelenleg is elemzik. A leletek fotódokumentációjakor Kari A. Guilbault, a Purdue Egyetem szakembere az egyik elhunyt jobb lábfején egy tetoválást mutatott ki.
Az alkotás az alfát és ómegát, azaz a görög ábécé első és utolsó betűjét ábrázolja. A szimbólum kiemelt jelentőségű a kereszténységben, azt jelképezi, hogy Isten mindennek a kezdete és a vége.
Guilbault szerint először igen meglepte a tetoválásszerű forma, a képfeldolgozás után azonban már nem volt kérdés, hogy valóban egy tetoválással van dolga. A felfedezés rengeteg kérdést vet fel a középkori Núbiával kapcsolatban.
A helyi kolostor egyébként a 7-13. századra datálható. A korszakban a térséget a Makuria nevű keresztény állam uralta.