Ősi, hatjuhos hintóra bukkantak

A szakértők Csin Si Huang-ti császár mauzóleumának közelében végeztek feltárást.

Egy ritka, hatjuhos hintó és egy négykerekű, fából készült szekér maradványaira bukkantak az északnyugat-kínai Hszianban, az első Kínai császár, Csin Si Huang-ti (időszámítás előtt 221-206) mauzóleumától nyugatra – számol be az Arkeonews. Csiang Vencsiao, a sírokat vizsgáló projekt vezetője a felfedezést a 4. kínai régészeti kongresszuson jelentette be a közelmúltban.
Az egyik ásatási gödörben egy jól konzerválódott, négykerekű, díszes, négyszögletes tetővel ellátott, fából készült szekeret találtak, amelyről úgy vélik, a legrégebbi darab Kínában. A hatjuhos szekerek igazi ritkaságnak számítanak, a nyughelyben juhok csontvázai is előkerültek.
A források alapján Szina Jan császár (időszámítás szerint 265-316), a nyugati Csin-dinasztia juhhintót használt, hogy körbejárja palotakomplexumát. Ahol megálltak az állatok, abban az épületben aludt aznap este.
A szakértők a gödrökben feltárt maradványok és csontok alapján arra jutottak, hogy a sírokban lovak és juhok által húzott szekereket temettek el. A járművek változatos szerkezetűek, felfedezésük sokat elárul a korabeli közlekedésbe. A nyughelyekből sok, a szekerekhez és lovakhoz köthető réz- és vasszerszámot, valamint rézfegyvert is megtaláltak, jelenleg a kutatók a leletek laboratóriumi elemzésén dolgoznak.