Több ezer éves csarnokra bukkantak

Az épületben előkelők gyülekezhettek mintegy 3000 évvel ezelőtt.

Egy 3000 éves csarnok maradványait fedezték fel német régészek, a szakértők szerint az épületet előkelők használták – számol be a Live Science. A terem padlózata 31-szer 10 méteres volt.
A csarnok a mai Berlin közelében állt, ez a régióban a legnagyobb ilyen típusú építmény. A struktúrát a skandináv bronzkor idején, az időszámítás előtti 9-10. században emelték. „Le voltunk nyűgözve, hogy mekkora lehetett ez az épület” – mondta Immo Heske, a Göttingeni Georg-August Egyetem régésze. A kutató csapatával idén márciusban találta meg a lelőhelyet.
A szakértők úgy vélik, a csarnok Hinz király gyülekezési helyéül szolgált. Hinz Prignitz állítólagos uralkodója volt, a régió a mai Észak-Németország területén feküdt. A királyról kevés írásos forrás maradt fenn, alakja kissé legendás.
A maradványok elemzése alapján az épületet fából, vesszőből és agyagból emelték, a tetőt pedig nád boríthatta. A csarnok 7 méter magas lehetett, több emelet is tartozhatott hozzá, közepén pedig egy tűzrakó feküdt.