Öreg neandervölgyi arcát rekonstruálták

A szakértők egy 115 éve, Franciaországban feltárt koponyát elemeztek.

1908-ban egy ember maradványaira bukkantak papok a közép-franciaországi La Chapelle-aux-Saints közelében, egy barlangban. Mivel az elhunytnak több foga is hiányzott, utóbb öregként kezdtek el hivatkozni rá. A későbbi vizsgálatok felfedték, hogy a leletek nem egy modern embertől, hanem közeli rokonunktól, egy neandervölgyitől származnak.
A közelmúltban Cícero Moraes arcrekonstrukcióra specializálódott brazil dizájner és kollégái elkészítették az öreg arcának modelljét – számol be a Live Science. Moraes az arcrekonstrukciók nemzetközileg is elismert szakembere, munkájával korábban többször foglalkoztunk, többek között a hobbit és Tutanhamon arcát is megalkotta már.
A most rekonstruált férfi nagyjából 40 éves lehetett, és 47-56 ezer éve élt. A csapat a koponyát ábrázoló létező CT-felvételeket elemezte, valamint digitális donorok adatait is segítségül hívták, hogy megalkossák az öreg lágy szöveteit. A szakértők két modellt is készítettek, az egyik semlegesebb, fekete-fehér, a másik pedig színes, és hajjal, arcszőrzettel ábrázolja a férfit.
„Ez a kép azt mutatja meg, hogy a neandervölgyiek hasonlítottak ránk, ugyanakkor másak is voltak, olyan szembetűnőbb sajátosságokkal, mint például az áll hiánya. Még így is lehetetlen nem ránézni a képre, és megpróbálni elképzelni, milyen lehetett az illető élete több ezer évvel ezelőtt” – nyilatkozta Moraes.
Nem ez az első alkalom, amikor rekonstruálták az öreg arcát, de a mostani modell az első, amely CT-felvételeken alapul, ami nagyban növelte a pontosságot. Egy 1909-es rekonstrukció még egészen majomszerűen ábrázolta az elhunytat.