A portugál falu, amely újra életre kelt
Csupán egyetlen ember kitartása kellett ahhoz, hogy nyugat Algarve egykori kilencfős szellemvárosa, Pedralva mára virágzó pihenőhellyé váljon.
Az aprócska település pizzázójának a tetején ülök, belátom az egész Costa Vicentina nemzeti parkot.
A tálca ropogós pastel de natat, a portugálok kedvenc süteményét épp most egyensúlyozza be a pék a keskeny ajtókon. Belekortyolok a reggeli kávémba, a kissé hűvös novemberi reggelen eukaliptusz és erdei virágok illata keveredik a levegőben. Valahol a kakas is rákezd a reggeli koncertre, egy ajtó csapódik hirtelen. Lepillantok a macskaköves utcára, két férfi ül a szemközti ház küszöbén, fehér csészéből kávézgatnak, beszélgetnek. Mintha megállt volna az idő.
Az 1950-es és 60-as években még kétszáz ember lakta Pedralvát, legtöbbjük a búzaföldeken dolgozott, a családok saját maguk termelték meg az élelmiszert, csirkét és disznót tartottak, vasárnaponként pedig szépen felöltöztek, és kiültek a főtérre. Az áram és a víz nem volt, a fő közlekedési eszköz a szamár vontatta szekér volt. Később, ahogy a turizmus Algarve-ot is elérte, és a hatalmas szállodákat felhúzták a tengerpartokon, a fiatalok mind elköltöztek innen, az öregek maradtak. Mikor Antonio Ferreira 15 évvel ezelőtt megérkezett, Pedralva szó szerint romokban hevert a falu.
Az akkor 42 éves férfi eredetileg azért látogatott el ide, hogy nyaralót nézzen a családjának, végül gyakorlatilag az egész falut megvette.
A reklámszakemberként dolgozó Antonio 16 évig állt karrierje csúcsán, ám ahogy mondja, belefáradt a kampányokon való éjjel-nappali munkába, a stresszbe, és úgy döntött, hogy idő előtt nyugdíjba vonul. Mikor feleségével, Filipával azon a bizonyos napon az egykor virágzó mezőgazdasági közösség, Pedralva táblája előtt leparkolt, hét kivételével már minden ház az enyészeté lett. Mindössze kilenc lakója maradt az apró településnek.
A szomorú falukép sokakat elrémített volna a házvásárlástól, nem úgy Antoniót, aki a romos épületeket látva megpróbálta elképzelni, vajon hogyan nézne ki a település, ha valaki szeretettel és hozzáértéssel újjáépítené. Úgy gondolta, hogy a megfelelő befektetőkkel, dizájnnal és reklámozással, amihez ő igencsak értett, egy izgalmas projekt születhetne.
Kezdetben persze mindenki azt gondolta, Antoniónak elment az esze. Senki nem értette, mit akar ettől a világ végi romos falutól, ahol nincs más, csak a természet. A legtöbben le akarták beszélni a befektetésről azzal, hogy ugyan mivel és hogyan vehetné fel a versenyt Pedralva Algarve olyan turisztikai hotspotjaival, mint Albufera vagy épp Sagres.
Antonio azonban kihívást látott a projektben. Filippával eladták a déli parton, Estorilban, lévő házukat és a szörfboltot, majd gyerekeikkel, a 10 éves Manuellel és a 7 éves Mariával, valamint Urso kutyájukkal Pedralvába költöztek.
Hogy álmát valóra váltsa, négy, hirdetésben dolgozó volt kollégáját sikerült rávennie arra, hogy fektessen 4 millió eurót a vállalkozásba, emellett a régió központja, Vila do Bispo önkormányzata is beleegyezett, hogy további 1 millió euróval támogatja a nagyszabású tervet. Nem csak az utakat javították meg, de kiépítették az elektromos és vízvezeték-hálózatot.
Antoniónak közel két évébe telt, mire megtalálta a házak tulajdonosait, kétszáz portugál és európai érintettel tárgyalt, néhány család szó szerint elfelejtette, hogy még mindig van portájuk Pedralván, de volt olyan ingatlan is, amelyen huszonnyolcan osztoztak, nem fértek be az apró ügyvédi irodába az adásvételi szerződés aláírásakor. Antonio először két kis házat vásárolt, majd további tizenkettőt, mára összesen harmincegy épület tulajdonosa.
Négy év alatt teljesült az álma, a romos házakat a vidékre jellemző, rusztikus stílusban hozták helyre, mindegyik a környék csodálatos strandjainak egyikéről kapta a nevét. Ahogy felsétálok a dimbes-dombos kis utcák egyikén, olvasom a házakra függesztett táblácskákat: Ingrina, Cordoama, Zavial, olvasom a házakra függesztett táblácskákat. Az egyik előtt egy olajfa áll, a kinyitott ablakokon át hallom ahogy a vendégek németül beszélgetnek. A gyönyörűen megtervezett kőházak ablakkereteit és ajtajait színesre mázolták, kékek, pirosak, sárgák váltakoznak a napfényben, a fagerendák és terrakotta tetők a jellegzetesen faragott kéményekkel egy jól átgondolt falucska benyomását keltik.
A házakat Antonio tervező barátja bútorozta be egyedileg, a dekoráció rusztikusan elegáns, a zuhanyzók helyi kőből készültek. Némelyikhez bambusszal borított teraszt szereltek, másoknak galériás hálószobát építettek, kézzel festett cseréptányérok függnek a külső falakon, kagylókkal kirakott postaláda várja, hogy a levelek megérkezzenek. Az egyetlen új épület a recepció és az az étterem, ahol megreggeliztem.
Antonio a közösségi terekről is gondoskodott, a régi iskolaházban egy Apple számítógépes oktatóközpontot hozott létre, amely animációs videók és podcastok készítésére kínál tanfolyamokat, közösségi medencét építtetett, bicikliket, túrafelszereléseket is kölcsönöz a vendégeknek. A megmaradt helyiek is kiveszik a részüket a turizmusból, a kertjükben termő friss zöldségeket és gyümölcsöket a nyaralóknak adják el a kapualjban, és ők látják el a falu egyetlen boltját is.
Ott, ahol a 70-es években csak kiürült utcák várták az idelátogatót, most megint gyerekek hangjától visszhangzik a környék.
Több ezer éves kardot találtak Egyiptomban
A kutatók egy ókori, a tengeri népek elleni védelmet segítő erődöt tártak fel.
Visszakövetelik Nofertiti ikonikus mellszobrát
A műtárgyat bő száz éve hozták el Egyiptomból.
Kalózok elől rejthették el ezt a kincset
A római korból származó pénzek egy olyan területen kerültek elő, ahol gyakoriak voltak a portyázások.
Feltárás kezdődött a waterlooi csata helyszínén
A kutatók elsősorban arra kíváncsiak, hogy miként látták el a sebesülteket.
Előkelő török leletekre bukkantak Szigetvárnál
A szakértők az I. Szulejmán szultán mauzóleuma körül végeztek feltárást.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
