Híres csata helyszínére bukkantak Irakban
A dzsalulai csata a muszlim előrenyomulás egyik kulcsmozzanata volt.
Az Iraki Állami Régészeti és Örökségvédelmi Hivatal (SBAH) szakembereinek sikerült megtalálniuk Dzsalula ókori városának határait és különböző építményeit – számol be az Arkeonews. Ali Obeid Salgham, az SBAH főigazgatója szerint a feltárás több hónapig tartott, és Ahmed Abdul Dzsabbar Khamasz kutató felügyelte.
Dzsalula stratégiailag rendkívül fontos helyszínen feküdt, itt zajlott 637 áprilisában a muszlimok és a szászánida perzsák közötti dzsalulai csata. A várostól útvonalak vezettek többek között a mai Irak és Azerbajdzsán felé. Érdemes megjegyezni, hogy az ősi város nem tévesztendő össze az 1958-ban alapított modern településsel, amely a közelben fekszik.
A dzsalulai csata a muszlim előrenyomulás egyik fontos eseménye volt, az ütközetről szinte minden középkori arab történetíró közöl információkat. A híres Halífa ibn Hajját al-Uszfuri egyenesen a győzelmek győzelmének nevezte a csatát.
Salgham szerint az országos régészeti munkálatok jelenleg is folynak, a projektek során számos lelőhelyet és egykori települést találtak szerte Irakban. Dzsalula felfedezése különösen értékes, az eredmények mélyebb betekintést nyújtanak a történelmi eseményekbe.