Több ezer éves fegyverek árulkodnak az ősi háborúkról
Úgy tűnik, a mai Izrael területén már 7200 éve is tömegesen gyártották a fegyvereket.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) új vizsgálata alapján a mai Izrael területén már 7200 évvel ezelőtt is zajlott nagyszabású, rendszeres fegyvergyártás – olvasható a szervezet közleményében. A bemutatott leletek a háborúskodás és a szervezett fegyverkezés legkorábbi bizonyítékai Dél-Levantéban.
Dr. Gil Haklay és kollégái 424 olyan parittyakövet elemeztek, amely a korai kőrézkor (időszámítás előtt 5800-4500) idejéből származik. A tárgyak két régészeti helyszínen, a Saron-síkságon fekvő ‘En Esurban és az alsó-galileai ‘En Zipporiban kerültek elő.
A vizsgálat során kiderült, hogy a több száz parittyakő szinte teljesen azonos, többnyire kemény mészkőből vagy dolomitból készült, és majdnem mind egyforma méretű: átlagos hosszúságuk 52, szélességük körülbelül 321 milliméter, átlagos tömegük pedig 60 gramm. A régészek szerint a tárgyak simítottak és sajátos aerodinamikai formájúak, ami lehetővé tette a pontos és hatékony kilövést. Hasonló köveket az ország más részein is felfedeztek már.
A parittyakövek hasonlósága nagyipari termelésre utal. A leletek nagy száma és a gyártásukba fektetett erőfeszítés a harcra való szervezett felkészülés bizonyítéka, a kövek létrehozása közösségi feladat lehetett, a hadviselés a korszakban az egyéni gyártástól a nagyipari előállításra állhatott át. Ez egyben intenzívebb háborúskodást is sugall.