Így lett trombitaművészből idegenvezető
Trombitaművészből lett Portugáliában idegenvezető, portugál nyelvtanár, egy gasztro rovat szerkesztője, esküvőszervező, akinek legnagyobb vágya, hogy évekkel később egy hátizsákkal utazza majd be Ázsiát.
Duncsák Krisztina Ungváron született, már kisgyermekként is a trombita volt a kedvenc hangszere, majd 19 évesen a lengyel határ melletti Lemberg (Lviv) városába költözött, hogy a zeneművészeti egyetemen folytassa tanulmányait. Itt tanult meg ukránul, ma már hat nyelven beszél. Az egyetemen talált rá a szintén zenész férjére is, akivel együtt aztán évekkel később Portugáliába költöztek.
,,Sok mindent köszönhettem a zenélésnek: klasszikus műveltséget, a páromat, azt, hogy fiatalon láthattam a világot. Magánemberként biztosan nem juthattam volna el ennyi fantasztikus helyre. Több, mint negyven országban jártam, nem is tudnám felsorolni, merre. Rengeteg kalandos fellépésünk volt, de talán a legnagyobb élményeim egyike mai napig az, amikor Abu-Dzabiban a legdrágább szállodában lakhattunk, és aranyozott csokit ettünk – mondja Krisztina nevetve.
„Szimfonikus zenekarban játszottam már az egyetem ideje alatt is. Amolyan haknizás ez, ahogy a zenészek nevezik. Imádtam, amikor jött egy felkérés, kifizették az utat, mi pedig mentünk. Persze volt hátulütője is a dolognak, sajnos nagyon limitált szabadidőt kaptunk. Márpedig szívem szerint már akkor is úgy utaztam volna, hogy saját magam ki tudjam fizetni a költségeimet, és ne mondja meg senki, hogy hol, mennyi időt tölthetek.”
Krisztina végül egy koncertnek köszönhette, hogy lassan 16 éve megismerte Portugáliát. A férjével Lisszabonban léptek fel, az Aidát játszották a mai Altice Arénában, a napjaikat pedig az édesanyjánál töltötték, aki évek óta a portugál fővárosban élt, mint cukrász. Huszonkét évvel ezelőtt a luzitán vendéglátás nem volt még annyira fejlett, mint ma, kellett a jól képzett munkaerő, a külföldi szakemberek pedig tudásuknak köszönhetően igen keresettek lettek. Végül, ahogy édesanyja, Krisztina is beleszeretett Portugáliába, és párjával úgy döntött, ideköltöznek.
„Ez alatt a pár nap alatt rájöttünk, hogy mi is Portugáliában akarunk élni. Művészlélek vagyok, itt pedig szabadnak éreztem magam. Mind a kettőnket elbűvölt az itteni életvidámság, a sok mosoly, és az emberek nyitottsága, szeretete. Akkor határoztuk el, hogy amint lehet, visszajövünk, és végleg letelepedünk.
Akkoriban még vízumot kellett igényelnünk, úgyhogy tanulóként érkeztünk. Rögtön beiratkoztunk a Coimbrai Egyetemre, ami a világ kilencedik legrégibb egyeteme, itt egy éven át portugálul tanultunk.
Mivel Coimbra egy kisebb város, könnyű volt befogadni, ráadásul az egyetem fúvós zenekarában, a TUNA-ban is játszottunk, hétvégenként felléptünk velük, így pénzt is kerestünk a tanulás mellett. Ebből fizettük az albérletet meg az ebédjeinket. Gyakran töltöttük az időnket a portugálok körében, rengeteg kedvességet és segítséget kaptunk tőlük. Hála istennek anyu is a közelben volt, rá is számíthattunk mindenben – meséli Ktrisztina.”
Az egyetem után Krisztina továbbra is játszott különféle zenekarokban, de zenetanárként is vállalt munkát Dél-Portugáliában. Végül a család Lisszabonban kötött, ekkor már megszületett a két gyerekük is. Krisztina napközben tanított, esténként szimfonikusokkal lépett fel, egyre gyakrabban kellett a kicsiket bébiszitterre vagy az édesanyjára hagynia.
„A próbák és a fellépések sokat kivettek belőlem. Lelkiismeret-furdalásom volt, a gyerekek mellett akartam lenni, ezért úgy döntöttem, abbahagyom a zenei karrieremet. Nem kompromisszum volt, tényleg úgy éreztem, váltanom kell. Belefáradtam a folyamatos zenélésbe, a megannyi próbába, és titkon volt egy dédelgetett álmom is. Mindig szerettem utazni, szerepelni, kommunikálni, a kultúráért és történelemért pedig külön odavagyok. Készítettem egy Facebook oldalt, ahol a napi életemről és az ország érdekességeiről posztoltam, hogy ha már itt élek, akkor hadd mutassam be a magyaroknak Portugáliát. Nagy lett az érdeklődés, így egyre hangosabban megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne, ha idegenvezetőként dolgozhatnék.
Persze nem ment egyből, hiszen a szakmát meg kellett tanulnom, ráadásul a működés engedélyekhez kötött, de ma már a saját vállalkozásomat vezetem. Nem féltem belevágni, mert hittem benne, első perctől fogva éreztem hogy ez nagyon testhezálló feladat.
Tíz éve vagyok a magyarok Portugáliában élő idegenvezetője, ezalatt az idő alatt többször érdeklődtek nálam, nem szervezek-e esküvőt. Eredetileg erre nem gondoltam, de beadtam a derekamat végül, volt olyan rendezvény, amelyre negyven fő utazott el Magyarországról.
Ráadásul épp egy hete indítottam el a legújabb projektemet, az Idegenvezető Akadémiát, ahol a hozzám hasonló pályaváltókat avatom be ennek a szakmának a szépségeibe és az árnyoldalaiba is” – avat be Krisztina tevékenységeibe.
Igyekszik minden túráján újat mutatni. Ahogy magyarázza, vannak a tipikus útvonalak, ezek amolyan pipák, amit kötelezően látni kell egy adott városban. De amikor olyan visszatérő vendégei érkeznek, akik akár már hét alkalommal is utaztak vele, úgy építi fel a közösen töltött időt és a programokat, hogy azok mindenkinek különlegesek és újak legyenek. Bár a munkája miatt megannyi szegletét látta ennek a rendkívül változatos országnak, egyik legkedvesebb helye Sintra mellett Óbidos, ami az UNESCO világörökség része. A várfallal körbevett ókori város igazi kis ékszerdoboz, tele virágokkal, fehér házakkal, ahol megállt az idő.
„Rengeteg emberrel találkozok a munkám a során. Gyakran viszek csoportokat és nagyon sokan megkeresnek egyedi, barangoló magántúrák miatt is. Nagyon vegyes az, hogy milyen utazók vagyunk mi, magyarok. Rengeteget számít a korosztály, de akár az is, hogy az ország melyik részéből érkeztek a vendégek. Egy biztos, a magyarok szeretik a virágokat, a jó falatokat.
Külföldön élni, letelepedni, és otthon is érezni magunkat nagyon nagy munka, nem egyszerű megtalálni azt az országot a világban, amely minden kritériumnak megfelel. Én szerencsésnek mondhatom magamat. Hogy később mi lesz? Most azt mondom, szeretnék még 9 évet aktívan dolgozni, utána egy fél évre vagy egy teljes évre hátizsákkal körbejárni a világot a férjemmel együtt. Akkor már a gyerekek is egyetemre mennek, kirepülnek.
Bízom benne, hogy ez az önmagunkra fordított idő nem jelenti majd a vállalkozás hanyatlását. De pont ezért dolgozom most olyan keményen, hogy ennek az alapját letegyem. Hiszek abban a mondásban, hogy ember tervez, Isten végez. Próbálom én is így élni a mindennapjaimat, örülni minden sikernek és jónak, ami adatik” mondja búcsúzóul Krisztina.
Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát
A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.
Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása
A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.
Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.
Kivételes kincsre bukkantak a Somlón
A több ezer éves ékszer már megtekinthető.
Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni
A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
