Brigitta, Placida, Etel, Gitta2024. október 11., péntek
Kultúra

Középkori karácsonyi ajándékra bukkantak

2023.12.21.NG
National Geographic Magyarország

A zsetont az ünnepi időszakban osztogathatták egy apátságnál.

Bury Saint Edmunds Apátság romjai
Forrás: Getty Images

Az Egyesült Királyságban működő National Trust régészei egy 1470 és 1560 között készült jelvényt fedeztek fel az angliai Oxborough-ban, a 15. században épített Oxburgh Hall közelében – számol be a The Guardian. Az ilyen tárgyakat az egyház adományozta szegényeknek, hogy élelemre válthassák be azokat. Az utalvány valószínűleg a korszak egyik legjelentősebb kolostorából, a közeli Bury St. Edmunds apátságból származik.

A zseton egyik oldala erősen korrodálódott, de valószínűleg egy püspök fejét ábrázolja. A másik fele jól konzerválódott, ez egy hosszú keresztet mutat. A kutatók azt feltételezik, hogy az utalványt egy kóristafiú osztogatta a karácsonyi időszakban, aki a hagyományoknak megfelelően püspökfiúként utánozta a helyi főpapot. A középkorban és a Tudor-kor elején Szent Miklós ünnepén, december 6-án a székesegyházak a fiúkórus egy tagját választották ki a szerepre, a gyermek feladatai között szerepelt egyes istentiszteletek és körmenetek vezetése, illetve az adománygyűjtés.

A püspökfiúk a szegényeknek utalványokat is osztogattak, amelyeket Szent Miklós napja és a december 28-i aprószentek napja között lehetett elkölteni. „A zseton nem különösebben szép, ám érdekes története van. Az egyik fémdetektorosunk találta meg, aki az oxburghi West Park mezején, a park helyreállítása és faültetések részeként végzett felmérést” – mondta Angus Wainwright, a National Trust munkatársa.

A helyi feltárás során sikerült egy középkori település maradványaira, köztük patkókra, szögekre és szerszámokra bukkanni. Sőt, egy római kori falu egy részét is azonosították.

„A zsetonokat a helyi városban költhették el, emléktárgyként is megőrizhették, az általunk talált darabot azonban akár egyszerűen le is ejthették, elveszíthették” – nyilatkozta Wainwright. Az ólomból készült utalványok egy penny, fél penny és négy penny értékűek voltak, a most bemutatott darab utóbbi csoportba tartozik.

A szakértők azt feltételezik, hogy Oxborough egyik lakója ellátogatott a mintegy 43 kilométerre fekvő Bury St. Edmundsba, hogy megnézze az ünnepi szertartásokat. A zsetont itt szerezte meg, majd hazavitte.

„Ez a felfedezés megmutatja, hogy milyen gazdag lehetett még a legszegényebbek kulturális élete is a középkorban. Az is érdekes, hogy a karácsonyi időszak a gyermekeknek szánt szórakozás és ünneplés ideje volt, egy gyermek vállalta a püspök szerepét, Szent Miklós pedig a gyermekek védőszentje volt” – tette hozzá Wainwright.

A 16. századi reformációt követően az országban fokozatosan visszaszorultak a szentek napjai, köztük Szent Miklósé is. Az Oxburgh Hallt építtető Bedingfeld családot a későbbiekben egyébként sokat üldözték katolikus hite miatt.

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket