Kálmán, Ede, Edvárd2024. október 13., vasárnap
Kultúra

Elfelejtett csata nyomaira bukkantak

2023.12.24.NG
National Geographic Magyarország

A svájci helyszínen a rómaiak csaptak össze egy helyi törzs tagjaival.

Graubündeni hegyek Svájcban
Forrás: Dukas/Universal Images Group via Getty Images

Lucas Schmid fogorvostanhallgató és önkéntes régész 2019-ben egy 2000 éves ezüstből és sárgarézből készült tőrre bukkant a svájci Graubünden régiójában, a Crap-Ses-szurdoktól nem messze. Mint utóbb kiderült, a lelet kulcsfontosságú nyomnak bizonyult az egykori helyi törzsek és a Római Birodalom egy rég elfeledett csatájának megismerésében – számol be az Arkeonews.

A tőr egy olyan területen került elő, amelyről úgy vélik, hogy időszámítás előtt 15 körül egy, a római katonák és a rhaeti harcosok közötti összecsapás helyszíne volt. A fegyver felfedezése után további ásatások kezdődtek, melyek során újabb bizonyítékok kerültek elő. A közelmúltban egy szakértőkből és diákokból álló csapat detektorosok segítségével feltérképezte a 2000 éves csatateret. A szakértők úgy vélik, ez volt a helyi rhaeti törzs utolsó harca, amely után a terület beolvadt a birodalomba.

Az elmúlt két évben a helyszínen több ezer római kori katonai leletet tártak fel. A kutatók úgy gondolják, hogy a környéken, egy domb tetején a III., X. és XII. légió mintegy 2000 fős különítménye csapott össze 500-1000 helyi harcossal.

A legújabb, a Bázeli Egyetem által vezetett vizsgálaton többek között lándzsahegyeket, ólom parittyalövedékeket, pajzsdarabokat és patkómaradványokat tártak fel. Csak idén ősszel a háromhetes ásatás során naponta mintegy 250-300 tárgy került elő. Peter-Andrew Schwarz, a Bázeli Egyetem régésze szerint a lelőhelyen nemrég egy római pénzérmét is felfedeztek, amelyet időszámítás előtt 29 és 26 között, Augustus császár uralkodása alatt vertek.

A rómaiak az időszámítás előtti 3. század elején hódították meg a mai Dél-Ticino térségét a modern Svájc olasz nyelvterületén. Körülbelül hetvenöt év múlva elfoglalták a Rhone völgyét, amely magába foglalta a mai Genfet, Dél-Franciaországot, valamint az Olaszországot és Spanyolországot összekötő útvonalat.

A római uralom elsősorban Nyugat-Svájcban erősödött fokozatosan, az Alpok feletti fennhatóság azonban csak lassan épült ki. Az időszámítás előtti 1. század folyamán a római csapatok többször is előrenyomultak a hegyekbe. A történetírók több magyarázatot is adtak ezekre a hadjáratokra, többek között azt, hogy szükség volt egy, a mai Németországba vezető útvonal létrehozására, további adóbevételek szerzésére, illetve a zavargások és portyázások megszüntetésére.

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

Felszínre hoznák az ókori hajóroncsot és értékes rakományát

A hajó egy, az ókorban igen értékesnek számító rézötvözetet szállított.

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

Képeken az ikonikus Las Vegas-i hotel felrobbantása

A Tropicanát egy ünnepség keretében semmisítették meg.

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Dél-koreai írónő kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Han Kang intenzív, a történelmi traumákkal szembenéző és az emberi élet törékenységét feltáró költői prózájáért részesül a díjban.

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket