Hová lett Miró sárgája?

Joan Miró katalán szürrealista művész festményein gyakran láthatunk egy bizonyos élénk kadmiumsárga árnyalatot, amelyet a festményei korai fotóin még tökéletesnek látunk, ám mára a képek e színe sok esetben szinte felismerhetetlenül halványra fakult. A kadmiumsárga egy olyan pigmentanyag eredménye volt, amelyet a 19. század végétől fogva rengeteg festő használt, például Monet, Matisse, Van Gogh vagy Picasso. A pigmentben a kadmium-szulfid nevű vegyület adja a színt, ezt a 19. század második felében kezdték el előállítani, ezért a jelenléte akár arra is alkalmas, hogy hamisítványokat leplezzenek le a segítségével.

E sárga nemcsak Miró 25 festményén fakult ki, de például Edvard Munch híres Sikolyának 1910-es változatán is. A pigmentben lévő kadmium-szulfid (CdS) átalakulása kadmium-szulfáttá (CdSO4) és kadmium-karbonáttá (CdCO3) változott. Az eddigi vizsgálatokból ugyan kiderült, hogy mi is zajlik, ám az nem, hogy milyen körülmények hatására. Ráadásul e változások sokkal erőteljesebben mutatkoznak meg egyes, a 20. század legelején készült képeken (ahogy az említett Sikoly-változaton is), amikor a festékanyag előállítása még nem volt tökéletes. Miró kifakult képei viszont az 1970-es években születtek. Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálta meg, mi is állhat a háttérben ezeknél a modern képeknél, a kutatást a Velencei Ca’ Foscari Egyetem mutatta be.

A művész néhány alkotásáról, festékes tubusaiból és palettájából vett mintákat elemeztek számos különböző módszerrel, amelyek mind a fizikai, mind a kémiai változásokat meg tudták mutatni. Sokáig úgy vélték, a fakulást az okozhatta, hogy a művész olcsó festéket használt, azonban kiderült, mi sem áll messzebb a valóságtól! A festékek Miró kedvenc francia gyártójának termékei voltak, a cég kimondottan csúcsminőségű festékeket állított elő, amelyet rengeteg neves művész használt. Ezekből, a kémiai átalakulásból és a kristályszerkezet változásaiból derült ki, hogy mi is okozta a gyönyörű sárga árnyalat fakulását.

Kiderült, hogy a festék kristályossága alacsony szintű volt, így a fény hatására könnyen lejátszódhattak benne különböző reakciók (ezeket fotokémiai reakcióknak hívjuk), ez volt az elsődleges sérülékenysége a pigmentnek, és a probléma a pigment előállítási módszerére vezethető vissza.
Azonban a tárolási és a környezeti körülmények is hozzájárultak a fakuláshoz, a pigment kémiai és fizikai átalakulásához. Ugyanazon kémiai összetételű minták eltérő átalakuláson estek át attól függően, hogy honnan volt a minta. A legjobb állapotban egy olyan minta volt, amit a művész palettájáról vettek, az eszközt 32 éven át egy fiókban tárolták, fénytől és a nedvesség változásaitól védett helyen.
A hasonló problémákat a képek tárolásának módja révén lehet részben orvosolni, például UV-szűrős üveg mögötti tárolással a fotokémiai reakciók lelassíthatók. Azzal egyelőre nincsenek tisztában a szakemberek se, hogy valamiféle védőbevonat segíthet-e a pigmentek épségének megőrzésén.