Így lett az újév himnusza egy skót vers

Bár az Auld Lang Syne Magyarországon nem tartozik a leghíresebb dalok közé, azért így is sokan ismerik feldolgozását ballagási dalként, magyar szöveggel (Jut még eszedbe kedvesem…). A dal angol nyelvterületen a szilveszter, illetve az újév nem hivatalos himnuszának tekinthető, amint éjfélt üt az óra, tömegek zendítenek rá a szövegre. De miként alakult ki a hagyomány? Erre a kérdésre keresi a választ a National Geographic.

A dal valójában egy vers, amelyet Robert Burns írt 1788-ban. A hagyományosan Skócia nemzeti költőjeként számon tartott Burns a kihalófélben lévő skót nyelven szerzett műveivel felkavarta az ország nemzeti öntudatát. Angolul az auld lang syne nagyjából azt jelenti, hogy „régmúlt idők”. A dal találóan régi barátok találkozásáról szól, akik sok időt töltöttek egymástól távol.

Bár Burns verziója az, amelyet ma ismerünk, a versnek léteztek korábbi változatai is, többek között Allan Ramsay 1724-es költeménye. Burns 1793-ban George Thomson zenei kiadónak kifejtette, hogy az ő verzióját valójában egy másik ihlette, amelyet egy öregember énekelt. Burns nem volt elégedett a vers eredeti dallamával, középszerűnek minősítve azt, ezért 1799 és 1801 között Thomson megtalált, illetve a szöveghez illesztett egy másik dallamot. Ez az, amelyet ma is ismerünk.

Burns dala hamarosan összekapcsolódott egy skót hagyománnyal, a hogmanay-jel, amely a skandináv és kelta szokások keveréke, az év utolsó napjának ünnepe. Évszázadokon át nem a karácsony, hanem a hogmanay volt a legnagyobb téli ünnep Skóciában, az ország hivatalos egyháza 1640-ben betiltotta a karácsony megünneplését, mivel úgy érezte, az nem elég protestáns.

Az emberek nem tudtak karácsonykor örömködni, ezért helyette a hogmanay-t fogadták be. Az ünnep alatt a skót férfiak, nők és gyerekek ajándékokat cseréltek, és meglátogatták barátaikat és szomszédjaikat, hogy üdvözöljék az új esztendőt. A hogmanay további szokásai közé tartozott az éneklés, Burns: Auld Lang Syne című dala pedig a barátság, az emlékezés és a búcsúzás hangsúlyozásával kifejezte az ünnep lényegét: búcsút venni egy évtől, hogy egy új kezdődhessen.

Ahogy a skótok a 19. században kivándoroltak, magukkal vitték a világ minden tájára hagyományaikat, köztük az Auld Lang Syne-t is. A dal hamarosan az Egyesült Államokban is a szilveszteri ünnepségek szerves részévé vált. A Guy Lombardo and His Royal Canadians nevű dzsesszzenekar 1929-ben egy szilveszteri rádióadásban játszotta el, az Auld Lang Syne pedig rövidesen sláger lett, és a zenekar éves szilveszteri műsorának éjféli alapdarabja maradt, amelyet 1976-ig minden évben sugároztak a rádióban, majd a televízióban. A műsor sikere az egész országban népszerűvé tette az Auld Lang Syne-t, mint újévi dalt.

Ahogy a Life 1965. december 17-én beszámolt róla: „Ha [Lombardo] és a Royal Canadians nem játszaná el az Auld Lang Syne-t szilveszter éjfélkor […], az amerikai népesség nagy részét mély nyugtalanság járná át – az a meggyőződés, hogy minden naptáron szereplő bizonyíték ellenére az újév még nem érkezett el igazán”.

M. J. Grant zenetudós azonban Auld Lang Syne: A Song and Its Culture című könyvében hangsúlyozza, hogy a dal abban az időben már számos közösségben élt, és ez valószínűleg a skót diaszpórában kezdődött. Tehát az Auld Lang Syne újévkor történő lejátszásának hagyománya talán nem Lombardóval indult el, az ő zenekara ugyanakkor egy új kezdetet nyitott egy olyan dal számára, amely a múlt előtt tiszteleg, miközben egy új nap hajnalát köszönti.