Amikor a remete kerti dísz volt

A 18. század elején Angliában az addigi, francia mintára készült geometrikus díszkertek divatját felváltotta a vad, természetes hatású tájképi kerteké, ahol a növények úgy nőhettek, mintha csak egy ligetben vagy erdőszélen élnének. E kertek divatjához hozzájárultak a világ más tájain újonnan felfedezett növények is, amelyeket persze haza is hoztak az angol hajósok. Az angol kertek ekkor váltak természetközeli küllemű parkokká. Ebbe a rendszerbe pedig belefértek az ál-ógörög szentélyek, vagy a különféle műromok is.

Kerti remete és a remetelak – a díszremete egy rózsalugasban, asztalnál ülve pózol a kert látogatói előtt. Hubert Robert francia romantikus festő 1790-es alkotása.

Forrás: Wikimedia Commons

A kertekbe épített remetelak, kunyhó vagy mesterséges barlang eleinte csak egy üres műrom volt, majd egy idő után élettel akarták megtölteni. A remetelak lakóját gyakran hirdetésekben keresték az arisztokraták. A feltételek alapján a „remete”, aki szerződött egy időszakra egymagában élt külsőleg is hordozta a a remeteség „romantikus” jegyeit. Nem vághatta le a haját, szakállát és a körmét, nem fürödhetett, durva teveszőr köpönyeget kellett viselnie, és nem volt szabad szóba állnia senkivel, még a gazdája szolgálóival sem. A gondozatlan külső alapkövetelmény volt. Ezért tetemes összeget ajánlott fel a gazda, amennyiben 7 évig betartja az akkorra már szinte valódi remetévé váló ember – ám a leírások szerint nem sokáig bírták a jelentkezők.

Volt, ahol a remete kunyhóját olvasni valóval is felszerelték. Másutt a melankóliát szimbolizáló remete dolga az volt, hogy a kunyhója előtt ücsörögjön kezében egy homokórával, asztalán koponyával, és az arisztokrata látogatói számára afféle élő díszként mutatkozzon meg. Volt, ahol a vendégeket személyre szabott versekkel kellett fogadnia a remetének, vagy épp bort kellett felszolgálnia.

Volt „remete” még a londoni (kensingtoni) Vauxhall Kertben is, a barlangjában élő közparki remete álszakállt viselt és jövendőmondással egészítette ki jövedelmét. A felbérelt remetéket gyakran druidának öltöztették. Egy orvos-régiséggyűjtő, a 18. század első felében élt William Stukeley még egy kőkört (amolyan mini-Stonehenge-et) is épített a kertjébe a mögötte készült dísz-remetelakhoz.

Honnan eredhetett ez a divat? Egy, a témát taglaló könyv történész szerzője, Gordon Campbell szerint a reneszánsz Itália, illetve általánosságban Dél-Európa szolgálhatott mintaként  ahonnan azután francia közvetítéssel juthatott el Nagy Britanniába.

Azonban konkrétabban talán V. Celesztin pápa lehetett a kiindulópont, aki pápasága előtt valódi remeteként élt.