Nemesfémmel díszített középkori kardot találtak
A lelet egy svédországi kolostor maradványainál került elő.
Középkori hosszúkardot tártak fel a svédországi Halmstad központjában végzett ásatások során – számol be a Heritage Daily. A leletet egy férfi csontjait tartalmazó sírban fedezték fel a Sankta Anna-templom néven ismert egykori középkori kolostor helyén.
A templomot és kolostort 1494 és 1503 között építették Szász Krisztina, akkori dán királyné támogatásával. Miután a városbíró 1531-ben bezáratta, a templomot kórházként, majd fegyverraktárként használták. A fennmaradt épületek 1619-ben elpusztultak, amikor egy tűzvészben leégett a város nagy része.
A temetkezési hely a déli hajóban volt akkor, amikor a templomot a ferences rend működtette. Korábbi ásatások 49, a templomhoz kapcsolódó sírt azonosítottak, de a hosszúkard az első darab, amelyet a környéken találtak, és arra utal, hogy az illető nemesi származású személy volt.
Az 1,3 méteres hosszúkardot az elhunyt bal oldalán fedezték fel, a fegyvert két berakott kereszt díszíti. A kutatóknak röntgen segítségével sikerült láthatóvá tenniük a díszítéseket, és megállapítaniuk, hogy nemesfémek felhasználásával készültek.
„Szokatlan leletről van szó, az ilyen típusú kardokat tartalmazó sírok magas rangú, nemesi származású személyeké voltak. Néhány hasonló kardot már korábban is találtak középkori sírokban Svédországban, többek között a középkori lundi ferences kolostorban” – mondta Kulturmiljö Halland régész. A kardot további vizsgálat céljából kiemelték, és a göteborgi Studio Västsvensk Konserveringbe küldik majd konzerválásra.