2024. február 29., csütörtök
Kultúra

Az újévi fogadalmak pszichológiája

2024.01.06.Vermes Nikolett
National Geographic Magyarország

Miért éppen szilveszterkor teszünk fogadalmat, és miért adjuk fel hetek alatt? Az újévi ígéretek mögött mindig valamilyen lélektani tényező áll, amely meglepően sokat mond az emberi működésről.

Forrás: Getty Images

 

 

Az újévi fogadalom szokása évszázadokra nyúlik vissza. Az ókori rómaiak január elején Janus istennek tartottak ünnepséget, aki az átmenetek és az új kezdetek istene volt, ezért az emberek ezen a napon átgondolták az elmúlt évüket, és elhatározták, hogy megváltoztatnak valamit az életükben. Az újévi fogadalom modern formája azonban a kereszténységnek köszönhető, ugyanis az egyház január 1-jét az újesztendő kezdeteként ünnepelte, és a hívek ez alkalommal elhatározták, hogy jobb emberekké válnak. Az év eleji fogadalomtételek több ezer év után semmit sem veszítettek a népszerűségükből, ma azonban az újévi fogadalmak az egészségre, az életmódra, a személyes fejlődésre vagy más pozitív változásokra irányulnak. Például sokan fogadkoznak, hogy egészségesebben étkeznek, többet mozognak, kevesebbet stresszelnek, jobban figyelnek a magánéletükre vagy éppen új dolgokat tanulnak meg. „Egy jó fogadalom egyenlő egy jó célkitűzéssel, amelyre remek alkalom egy szakasz lezárása, ilyen lehet egy naptári év vége. A pszichológia ezt határhelyzetnek nevezi. Vagyis abszolút helyénvaló, hogy sokan új célokat tűzünk ki önmagunk elé egy új időszak kezdetén. A fogadalom által lehetőséget teremtünk arra is, hogy elköteleződjünk egy változás mellett, amely jó irányba terelheti az életünket” – mondja Kovács Orsolya pszichológus.

Kovács Orsolya pszichológus
Forrás: Kovács Orsolya

 

Miért adjuk fel?

Egy jó újévi fogadalom tehát pozitív fordulatot hoz számunkra, éppen ezért nagy talány, hogy miért adjuk fel néhány hét elteltével? Csupán a kitartáson múlik, hogy képesek vagyunk elérni a kitűzött célt? A pszichológus szakértő szerint ennek több oka van, ilyen lehet a rossz fogadalomtétel, amikor egy abszolút irreális célt határozunk meg önmagunk számára. Példaként vegyük a sportolást. Egy olyan személy, aki korábban sosem mozgott, nehezen fogja betartani a rendszeres mozgásra irányuló ígéretét, hiszen a sportolással kapcsolatos tapasztalatainak a hiánya akadályt állít elé. Míg egy olyan személy, aki korábban mozgott, nagyobb valószínűséggel fogja betartani a rendszeres mozgásra vonatkozó fogadalmat. Az ígéret megtartását nagyban segíti, ha olyan változásra irányul, amely közelebb áll hozzánk. De nem csupán ebben áll a fogadalomtétel sikere. „Sokan ott buknak el, hogy negatív formában fogalmazzák meg a szándékukat. Mondván: nem fogok többé egészségtelenül élni. Helyette inkább mondjuk azt, hogy minden héten kétszer elmegyek mozogni. Majd konkretizáljuk a változáshoz szükséges lépéseket, nevezzünk ki két napot, amikor időt szakíthatunk a sportolásra, keressünk egy edzőt, vegyünk konditerem bérletet és még sorolhatnám.” A tervezés az egyik kulcsa annak, hogy képesek legyünk betartani az újévi fogadalmakat legalább a következő egy évben, jó esetben még tovább.

Az újévi ígéret nemcsak egy évre szól

Meglehet, hogy valaki képes néhány hétig betartani az újévi fogadalmat, de rövid időn belül könnyen visszatér a régi rossz szokásokhoz. Ebben az esetben nem beszélhetünk tartós változásról vagy az életminőséget befolyásoló pozitív fordulatról. Kovács Orsolya pszichológus szerint érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mégis miért nem tudjuk elég komolyan venni az önmagunk számára tett ígéretet? Miért nem megy nekem az öngondoskodás? Miért térek vissza az egészségtelen életmódhoz? Miért kezdek el újra veszekedni a társammal? Hol van ebben a személyes felelősségem? Mit tehetek a változás érdekében? „Klasszikus hiba, hogy valaki úgy akar változást, hogy közben más valakitől várja azt, mondjuk a párjától vagy a környezetétől. De így eleve kudarcra van ítélve az átalakulásra irányuló szándék. Tegyük fel, hogy egy nő vagy egy férfi megfogadja az újév alkalmával, hogy jobb feleség vagy férj lesz, de a párjától várja, hogy kevesebb legyen a veszekedés, miközben lehet, hogy magának kellene figyelmesebbnek lennie a házastársával, vagy épp megtanulnia, hogyan jelöljön ki jobban határokat a kapcsolatban.” Hiányosságaink, akadályaink és saját felelősségünk felismerése segíthet abban, hogy a kitűzött célokat elérjük, és az újévi fogadalom komoly ígéretté érjen bennünk, amelynek beteljesülése képessé tesz minket arra, hogy változzunk.

A fordulat hatása

Ameddig a bukott fogadalmak csalódást, frusztrációt keltenek bennünk, addig a teljesített célok elégedettséget, büszkeséget és örömöt váltanak ki. Amikor tudjuk, hogy képesek vagyunk élni a képességeinkkel – legyen szó egy káros szokás feladásáról, az egészségesebb életmódról vagy egy új készség elsajátításáról –, akkor önbecsülésünk is stabilabbá válik. Egy beteljesült fogadalom pozitív élmények halmazát hozza, mint az oxitocin termelés vagy az önmagunkkal szembeni elégedettség. Azonban a pszichológus szakértő figyelmeztet, hogy ne essünk túlzásokba, ha a változásokra irányuló fogadalmakról van szó, elvégre éppen elég új fordulatot hoz az élet, ahhoz, hogy ne hajszoljuk a folyamatos életmódbeli módosulásokat. Bőven elegendő, ha tarjuk magunkat az adott szóhoz egy jobb életminőség jegyében.

Expedíció indul a milliárdokat érő hajóroncshoz

Expedíció indul a milliárdokat érő hajóroncshoz

A San José elképesztő értékű rakományt szállított, amikor 1708-ban elsüllyedt.

Készen állunk a rovarevésre?

Készen állunk a rovarevésre?

Tizennégy éve járom a világ fejlődő országait, nem egyszer találkoztam már sült rovarokkal, szinte fel sem tűnnek, bár Kambodzsában a phnompeni királyi palota előtti téren felhalmozott tenyérnyi tarantulán azért én is megrökönyödtem.

Középkori zárdát tártak fel

Középkori zárdát tártak fel

Az 1002-ben alapított kolostorból 1790-ben űzték el az apácákat.

A világ egyik legősibb rúzsára bukkantak

A világ egyik legősibb rúzsára bukkantak

A lelet Iránban került elő egy súlyos áradást követően.

Ősi templomokat tártak fel Indiában

Ősi templomokat tártak fel Indiában

A struktúrák több mint ezer évesek.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket