Ősi halotti maszkokat találtak egy egyiptomi lelőhelyen
A kutatók 1800-4800 éves leletekre bukkantak.
1800-4800 éves sírokat tártak fel Egyiptomban, a nyughelyekből több színes maszk és egy istenszobor is előkerült – számol be a Live Science. Kavai Nozomu, a japán Kanazavai Egyetem munkatársa és az ásatás vezetője szerint a színes múmiamaszkok valószínűleg a római korból, az időszámítás előtti 29 és időszámítás szerint 641 közötti periódusból származnak.
A kutatók Harpokratész szobrát is megtalálták, aki egy gyermekszerű, a csendhez kötődő istenség volt. A figura egy gonosz szellemet jelképező libán lovagol, ezzel jelképezve Harpokratész győzelmét. A csapat egy sztélét, azaz faragott kőlapot is felfedezett, amely felirata alapján egy Heroidész nevű férfiéhez tartozott.
Kavai és kollégái még 2019-ben végeztek feltárást Észak-Szakkarában. A Covid-19-járvány miatt aztán fel kellett függeszteni a vizsgálatokat, és csak 2023-ban térhettek vissza a helyszínre, ekkor számos további leletre bukkantak.
„Az általunk feltárt terület az Észak-Szakkarai-fennsík keleti lejtője” – mondta a kutató. A szakértő szerint a legkorábbi sírok a 2. dinasztia idejéből maradtak fenn, vagyis körülbelül 4800 évesek. Találtak továbbá a 18. dinasztiából (időszámítás előtt 1550-1295), a késői korból (időszámítás előtt 712-332) származó sírokat is, valamint további nyughelyeket és leleteket a Ptolemaidák és a Római Birodalom korából.
A lelőhely egyik legrégebbi sírjában a csapat egy alabástromtáblát fedezett fel, amely a 2. dinasztia korára datálható, és amely egy zsugorított testhelyzetben eltemetett elhunyt mellett volt. Egy 18. dinasztiából származó sírból egy múmia került elő.
Szakkarában hatalmas nekropoliszok fekszenek. Hiába kezdődtek meg régen a feltárások a térségben, a környéken még mindig akad feltárnivaló.