Ősi templomokat tártak fel Indiában

A struktúrák több mint ezer évesek.

Az indiai Történelmi, Régészeti és Örökségvédelmi Kutatóintézet (PRIHAH) régészei bejelentették, hogy két, a badami Csálukják korára datálható templomot fedeztek fel– számol be a Heritage Daily. A badami Csálukjáké volt a Csálukja-dinasztia korának legelső periódusa, a dinasztia egy hindu családvonal volt, amely a 6-12. században uralkodott Dél- és Közép-India felett.
A templomokat a Krisna folyó partján találták meg a Telangána államban fekvő Mudimanikjam falu közelében. A PRIHAH szerint mindkét építmény kiváló állapotú, a szentélyeket 543 és 750 között emelhették.
A templomok a Kadambák építészeti stílusát mutatják: a szentélyek piramis alakú, emelkedő lépcsőfokokkal ellátott, hegycsúcsokra emlékeztető úgynevezett sikharák, amelynek tetején dísz látható. A műemlékek emellett a Rekhák jellegzetességeit is magukban foglalják, a stílust többek között enyhén ívelt, négyoldalú tornyok jellemzik.
Az egyik templomban egy, a lingam tárolására alkalmas, még a helyén lévő tartót fedeztek fel – a lingam Siva isten absztrakt vagy anikonikus, szimbolikus megjelenítése. A másik templomban a hinduizmus egyik fő istenségének, Visnu istennek szentelt bálványra bukkantak.
A régészek egy 8. vagy 9. századi feliratot is megtaláltak egy oszlopon, amely kiolvasva Gandaloranrut ad. Bár a felirat pontos jelentése bizonytalan, de talán valamilyen hősi címet jelöl kannada nyelven.