Lámpások városa – élő történelem és hagyomány

2024.03.03.NG

National Geographic Magyarország

A vietnámi Hoi An (Hội An) óvárosa 1999 óta az UNESCO Világörökség része, a kézművesség és népművészet ma is megélhetésül szolgál a legtöbb lakosnak, ahogyan évszázadok óta. Kiváló minőségű textil, bőr, valamint kerámia tárgyakat készítenek. A város őrzi a 15-19. századi délkelet-ázsiai kereskedelmi kikötővárosok képét. Épületei és utcaterve a helyi és a külföldi – kínai, japán és európai – hatások keverékét tükrözik. Különös, mégis „egységes kavalkádot” mutat.

Hogy a hely nem lett az enyészeté, egy múlt századi lengyel építész-restaurátornak köszönhető. Kazimier Kwiatkowsky (1944-1997) az utolsó előtti órában mentette meg a várost az 1990-es években. Neki köszönhető, hogy ma is láthatjuk a 15-19. századból származó, szorosan egymás mellett elhelyezkedő ősi kereskedőházak sorát. Hálából 2007-ben mellszobrot állítottak emlékül a város központjában. Ma is felajánlások, áldozatok borítják a talapzatát; a helyiek így fejezik ki elismerésüket és köszönetüket nem csupán az építész, hanem a lengyel nép felé is.

Az épületek és a városkép mintegy lenyomatként tükrözik a történelmet. Mivel a folyórendszert áruszállításra használták, Hoi An a 16. századra virágzott és a Dél-kínai tenger legfontosabb kereskedelmi kikötőjévé vált; árut közvetített a hegyvidék, a szárazföldi területek, valamint a környező országok között. A történészek nem képviselnek egységes álláspontot abban, hogy a város végül miért veszített jelentőségéből. Az egyik feltevés, hogy a folyó torkolata eliszaposodott, a másik szerint gazdasági, politikai okokkal magyarázható, mivel az addigi Nguyễn-uralom egy lázadás miatt összeomlott és az új vezetés nem pártolta a külkereskedelmet. Abból a szempontból viszont a lényegen nem változtat, hogy Hoi An jelentősége a 18. század végén meredeken csökkent, – bár ellentmondásos,– ennek köszönhető, hogy még ma is láthatjuk a kereskedőváros arcát, ugyanis a következő két évszázadban szinte érintetlen maradt, az országot érintő történelmi változások elkerülték.

Hazánkban Vietnám Szentendréjeként emlegetik, az országba látogató turisták „kötelező” célpontja. Ám sajnos ez egyben „kettős élű penge”. A várost és környékét látogatók milliói özönlik el évente, ami károsítja a Cham-szigetek (Cù Lao Chàm)-Hoi An védett tengeri területének ökoszisztémáját, bioszféra-rezervátumát. Erre már 2008-ban felhívta a figyelmet az UNESCO hatásjelentése; a rengeteg turista a fenntarthatóságot veszélyezteti. Az autókat szerencsére kitiltották az óvárosból, motorral is korlátozottan lehet behajtani, így csökkent a forgalom és a légszennyezettség.

Turisztikai és kulturális szempontból különösen kiemelt esemény a lámpás fesztivál –teliholdkor tartják (minden holdhónap tizennegyedik napján). Mivel februárban van a holdújév első teliholdja, ez a leginkább látogatott ünnepség.

A holdtölte azért is nagy jelentőségű, mert úgy hiszik, Buddha teliholdkor született, sőt a későbbi megvilágosodása szintén ekkor történt, így ez az időszak szerintük a kedvező átalakulás lehetőségét hordozza.

Ilyenkor az ősök előtt tisztelegnek; felajánlásokat tesznek a családi szentélyekben, gyertyákat gyújtanak, tömjént égetnek. Meglátogatják a városi szentélyeket is; ételeket, virágokat, hamis bankjegyeket mutatnak be áldozatként a jólétért.

Egymásnak virágot, lámpást, gyertyát és gyümölcsöt ajándékoznak. Ezek boldogságot, szeretetet, szerelmet, jólétet és szerencsét hoznak.

A leglátványosabb esemény a lámpások elengedése elsősorban a Thu Bon (Thu Bồn) és Hoai (Hoài) folyón. Papírból hajtogatják a kis, színes, virágkehelyszerű tartókat, egyesek az aljába beleírják a kívánságukat is, elhelyeznek benne egy gyertyát és elúsztatják a folyón, remélve, hogy a vágyaik teljesülnek. A lámpásokkal együtt elengedik az aggodalmakat és a balszerencsét, hogy fogadni tudják a jót.

A turizmus miatt ma már minden egyes nap részt vehetünk a lámpások elengedésében, a szent és profán, az ünnepnap és hétköznap szinte egybeolvadt a helyiek megélhetése és a hagyományok őrzése okán. Manapság csupán az áldozati felajánlások különböztetik meg a „valódi” ünnepet a turistáknak „rendezett” eseménytől. Noha a holdünnepet Vietnám-szerte tartják, azért vált mégis a Hoi An városában rendezett a leghíresebbé, mert 1998-ban a lampionok városának is nevezett település illetékes hatósága úgy döntött, hogy különösen hangsúlyossá teszi a holdünnepet; így a lampionok és lámpások fénye évek óta „egyesül”.

A lámpásokat előre is meg lehet vásárolni vagy ha hajóról szeretnénk vízre tenni, ott is vehetünk. Adnak hozzá egy hosszú bambuszrudat, aminek a végére fonott kosárkát erősítenek; ebbe helyezhetjük a lámpásunkat, ennek segítségével bocsátjuk vízre. Ma már a fonott kosárkát is sokszor műanyag edény helyettesíti…

Ha csupán a partról szeretnénk gyönyörködni az esti fényekben, akkor a Japán fedett híd (Cầu Nhật Bản) amelyet Cau Pagoda (Chùa Cầu) néven ismernek és a Hoi híd (Cầu An Hội) közti területet érdemes felkeresnünk. Itt a leglátványosabb a sok apró úszó fény, ahogyan tükröződnek a vízen.

A hajózási előírásokat nagy tábla hirdeti a parton, ennek ellenére nem pontosan így zajlik minden. Elvileg be kell tartani a beszállási és kiszállási helyeket. A csónakban ülőknek kötelező mentőmellényt viselniük. Legfeljebb öt utas tartózkodhat egyszerre a csónakban a gyermekeket is beleértve. A szolgáltatás árát az utasok létszámától függően határozzák meg. Elvileg kötött árú, gyakorlatilag alkudni „kötelező”. A jegyek kiadása a beszállási és kiszállási helyen történik. Az időkorlát maximum húsz perc utazás 16:00-21:30 között. A szabályzat hangsúlyozza, hogy a látogatókkal kulturáltan, barátságosan és udvariasan kell viselkedni. Felülhetünk nagyobb hajóra is, ahol tizenöt-húsz ember társaságában hajókázhatunk – én egyikre sem vágytam, csupán egy kis lámpást vásároltam attól az árustól, akiről úgy gondoltam, a leginkább szüksége van rá.

A legideálisabb időpont a sétahajózáshoz a naplemente vagy az este, amikor lampionok és lámpások ezrei világítanak csupán. (A városvezetés az áramszolgáltatást ilyenkor minimalizálja.) A helyiek a csónakokat, sampanokat (vietnámi kenu), hajókat és a házaikat is lampionokkal díszítik. Ezt a szokást még a japán kereskedők „hozták magukkal”, a helyiek átvették tőlük, meghonosították. A különféle alakú, méretű és színű lámpásokat a ház ajtaja fölé akasztották, ettől remélték a szerencsét.

Az egész várost ilyen, bambusz vázra varrt kézzel készített lámpások díszítik – mint sok apró szentjánosbogár – különleges hangulatot teremtve.

Az ünnepség kiegészül egyéb, két-három napon át tartó hagyományos kulturális és kulináris programokkal. Ilyenek a verses felolvasás, a népzenei koncertek és a bai choi (bài chòi) népi játék, a helyiek közkedvelt kikapcsolódási formája, amelyet 2017-ben felvettek az UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökségének listájára. Szabályrendszere igen összetett, több művészeti ágat ötvöz; zene, színészet, költészet, irodalom és festészet. A bai choi játékok és előadások a bingóhoz hasonló kártyajátékot foglalnak magukban, amelyet művészek által előadott dalokkal és zenével játszanak.

Ezen felül számos zenei, színházi előadásnak lehetünk részesei, beleshetünk a helyiek kártya- vagy dámajátékába és készíthetünk sajátkezűleg lampiont. A legtöbb belépődíjas templom, pagoda, múzeum és műemlék ilyenkor ingyenesen látogatható.

Megkóstolhatjuk az utcai árusoknál Hoi An specialitásait – a teljesség igénye nélkül – például a vietnámi palacsintát (bánh xèo). A kókusztejjel és kurkumaporral kevert rizslisztből rántva készült sós és ropogós ételt sertéshússal, garnélarákkal, szeletelt hagymával, babcsírával, fokhagymás metélőhagymával és gombával töltik. Mindezt vékony, ehető rizspapírba csomagolják salátalevelekkel és fűszernövényekkel, így mártogatják erjesztett mogyorószószba vagy halszószba.

A cao lau (cao lầu) rizstésztából készül, általában sertéshúsból és számos friss salátaféléből, valamint fűszernövény keverékéből; menta, metélőhagyma, vietnámi koriander, babcsíra.

A mi quang (mì quảng) szintén tésztaétel, amelyet leginkább kiemelt alkalomkor, ünnepeken szolgálnak fel reggelire vagy ebédre. Földimogyoróval és pirított szezámmagos rizskeksszel díszítik, esetleg keményre főtt fürjtojást, párolt sertéskolbászt vagy aprított disznóbőrt adnak hozzá. Mindezt zöld citrom levével és friss chilipaprikával, esetleg szójaszósszal fűszerezik.

Az úgynevezett „fehér rózsa” (bánh bao bánh vạc) igazi helyi különlegesség. Az átlátszó rizspapírt virág alakúra formázzák, innen ered a neve. Úgy tartják, hogy egy bizonyos helyi kútból származó vízzel készülnek és a tészta receptjét minden család titokként őrzi. A gombócok töltelékei; garnélarák, gomba, babcsíra és zöldhagyma. Tetejére sült hagymát tesznek, és édesített halszósszal, chilivel, fokhagymával, valamint zöld citrommal tálalják.

Ha csupán gyors, utcai ételre vágyunk, a banh mi (bánh mì) tökéletes választás, szinte minden utcasarkon kapható. Vékony, ropogós „kenyér”, a francia bagett helyi változata különféle töltelékekkel; általában sertéshússal, tükörtojással, pástétomokkal vagy csirkehússal és házi készítésű csípős szósszal, valamint sok zöldséggel.

Desszertként megkóstolhatjuk a mangótortát (bánh xoài), ami meglepő módon nem mangóból készül, csupán a formájáról kapta a nevét. A rágós, ragacsos rizsgombócban cukorral kevert darált földimogyorót találunk.

Helyi italként – természetesen a mindenhol megtalálható sör mellett – egy különleges teát ajánlok a klasszikus teaházak után. Ez a jellegzetes gyógynövényes tea a Mót. Fő összetevői a citrom, a gyömbér, a citromfű, a krizantém, a szárított lótuszlevél, a zöld tea vagy citromfű limonádé, mindez mézzel édesítve. Több mint százéves családi recept szerint készül. Érdemes felkeresni az ikonius Mót Hội Ant, ahol minden poharat lótuszlevelekkel és -gyökerekkel díszítenek.

Írta: Kollár Edina (www.viewriter.hu)

#vietnám