Dezső, Vilmos, Renáta2024. május 24., péntek
Kultúra

Bemutatták III. Károly első királyi portréját

2024.05.16.NG
National Geographic Magyarország

Ez az első hivatalos portréfestmény, amelyet az angol király megkoronázása óta bemutattak róla.

Forrás: Robin S. Taylor / Wikimedia Commons / CC BY 2.0

Felavatták kedden a brit uralkodó új portréját, az egy évvel ezelőtti koronázás óta ez az első hivatalos festmény III. Károly királyról – számol be az MTI.

A hatalmas, 2,6 méter magas és 2 méter széles alkotás az egyik legelismertebb kortárs brit portréművész, Jonathan Yeo munkája.

A művet a 75 esztendős uralkodó hitvese, Kamilla társaságában személyesen leplezte le május 14-én a londoni Buckingham-palotában.

Az új alkotás, amely a brit hadsereg egyik alakulata, a Welsh Guards vörös díszegyenruhájában, ugyancsak a vörös különböző intenzív árnyalataiban játszó háttér előtt ábrázolja a királyt, négy évig készült. III. Károlyról – aki csaknem öt évtizede a Welsh Guards ceremoniális főparancsnoka – az eredeti megbízás szerint nem királyi portré készült volna, hiszen amikor Yeo 2020-ban munkához látott, a jelenlegi uralkodó anyja, II. Erzsébet királynő ült a trónon, Károly pedig trónörökösként a walesi hercegi címet viselte.

A királynő azonban 2022 szeptemberében, életének 97., uralkodásának 71. évében elhunyt, és halálának pillanata óta Károly az Egyesült Királyság uralkodója. A National Geographic korábban a legendás uralkodónő életét bemutató fotóválogatással emlékezett meg II. Erzsébetről.

A festményt az egyik legősibb angol céh, az eredetileg gyapjú és szőttesek kereskedelmével foglalkozó, 1361-ben alapított The Drapers’ Company rendelte, és a portrénak 2022-re, Károly tagságának 50. évfordulójára kellett volna elkészülnie. II. Erzsébet királynő halála és Károly trónra lépése után azonban a feladat is módosult: Jonathan Yeo megbízatása immár arra szólt, hogy az új uralkodó első hivatalos portréját vesse vászonra.

Ezt jelképezi a pillangó

III. Károly királyt tavaly májusban koronázták meg a londoni Westminster-apátságban, az angol-brit monarchia ősi koronázótemplomában, így a kedden felavatott friss portré az uralkodó első hivatalos képmása a koronázási ceremónia óta. A művész az átadási ünnepségen mondott beszédében ki is emelte ezt a tényt, hangsúlyozva: amikor hozzákezdett a festmény megalkotásához, Károly még walesi herceg volt. Yeo rámutatott: a király jobb válla felett látható pillangó jelképezi azt az átalakulást, amely a munka kezdete óta Károly közéleti szerepében végbement.

Yeo felfedte: Károly személyesen javasolta, hogy a képen szerepeljen egy pillangó is. A művész ezt jó ötletnek tartotta, mivel a pillangó a metamorfózis jelképi ábrázolása mellett kellemesen ellenpontozza a király bal kezében látható kard „katonás acélosságát”.

A portré csütörtöktől egy hónapig Philip Mould neves angol műkereskedő, művészettörténész és médiaszemélyiség londoni galériájában lesz ingyenesen megtekinthető. Végleges kiállítóhelye augusztustól a jelenleg jótékonysági és ismeretterjesztő szervezetként működő The Drapers’ Company díszes londoni székháza, a Drapers’ Hall lesz.

Megpróbálnak felkutatni egy, a második világháborúban eltűnt pilótát

Megpróbálnak felkutatni egy, a második világháborúban eltűnt pilótát

A szakértők célja az, hogy a maradványokat visszajuttassák Amerikába.

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

Megoldódott az egyiptomi piramisok egyik rejtélye

A kutatók egy mára eltűnt folyóág nyomait észlelték.

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

Mintha egy mesekönyv elevenedne meg a szlovák faluban

A turistáskodás aranykorát éljük. Keresztül-kasul bejárható a Föld. Eközben sokfelé – például a Csehország keleti részén elterülő, történelmi régiónak minősülő Morvaországban, a Jemeni Köztársaságban, Indiában és Ukrajnában is – találhatunk olyan településeket, ahol különféle módon, más-más színekkel és eltérő mintákkal díszített házak kápráztatják el az odatévedő idegent. Az ilyen festéseknek gyakran komoly jelentőséget tulajdonítanak a helyiek, leginkább a hitviláguk szerint nekik ártani képes szellemekkel szembeni védelmet szolgálják. Szlovákia északnyugati részén található a festett házakkal teli település, Csicsmány (szlovákul Čičmany).

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

Tengeri Bastille-ként emlegették a festői apátságot

A Mont-Saint-Michel és a rajta magasodó épületek egészen elképesztő látványt nyújtanak.

Halállal végződött az egyik legelső nagy doppingbotrány

Halállal végződött az egyik legelső nagy doppingbotrány

Hamarosan kezdetét veszi Párizsban a XXXIII. újkori olimpia, amelyre az egész világ figyel majd.

National Geographic 2024. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket