Elveszett város nyomaira bukkantak egy szigeten

A szakértők úgy vélik, hogy a maradványok a régóta keresett Tu'amtól származnak.

Az Egyesült Arab Emírségekben fekvő Umm el-Kuvain térségében végzett ásatások során 6. századi romokat tártak fel – számol be a Heritage Daily. A szakértők szerint a maradványok Tu’am elveszett városától származhatnak.
A romok a sivatagos el-Szinnijah-szigeten találhatók, amely a Khor el-Bidijah-félsziget nyugati részén húzódó kis szigetek egyike. A területen korábban egy egykori gyöngyhalász-falu, valamint egy kolostor maradványai is előkerültek.
A régészek most egy nagyobb település nyomaira bukkantak, a jelek alapján a környéken a 4. századtól éltek emberek, a település pedig az 5-6. században élte virágkorát. A csapat nagyméretű, 30 négyzetméteres házak nyomait fedezte fel, az épületek szűk utcák körül, szorosan egymás mellett helyezkedtek el.
A kutatók szerint a település a régi arab szövegekben leírt Tu'am elveszett városa lehet.
Tu’am egy regionális főváros volt az Perzsa-öböl partján, amely gyöngyhalászatáról és drágakő-kereskedelméről volt híres.
A település egy pestisjárvány és a helyi feszültségek következtében indult hanyatlásnak, majd el is néptelenedett. A közelben található tömegsírok alátámasztják a pestisről szóló történelmi beszámolót, a csontvázmaradványok nem mutatnak traumára vagy erőszakos halálra utaló nyomokat.
„Régészeti munkánk során az Emírségek öböl menti partvidékén valaha talált messze legnagyobb települést fedeztük fel” – mondta Tim Power, az Egyesült Arab Emírségek Egyetemének munkatársa. Mint hozzátette, egyértelműen fontos helyszínről van szó, az elhelyezkedés pedig összhangban van a kora iszlám kori földrajzi források leírásaival.
Bár nem találtak megdönthetetlen bizonyítékot, például a város nevét hordozó feliratot, a térségben még nem fedeztek fel hasonlóan jelentős települést. Ez alapján feltételezhető, hogy valóban Tu’am maradványai kerültek elő, a megerősítéshez ugyanakkor további vizsgálatok szükségesek.