Ókori kincset rejtett a lerombolt épület

A kutatók olyan érmékre bukkantak, amelyeket egy 1700 évvel ezelőtti zsidó felkelés során rejthettek el.

A római uralom elleni utolsó ismert zsidó felkelés korára datálható kincset találtak Izraelben – írja a Live Science. A mintegy 1700 éves érmék egy, a késő római kor és a bizánci kor elejéről származó középület maradványai között kerültek elő Lodban. A települést a rómaiak Diospolisnak nevezték.
A jelek alapján az építményt a lázadás idején lerombolták, az alapzatban 94 darab bronz- és ezüstpénz került elő.
Az érméket időszámítás szerint 221 és 354 között verték, és a régészek azt feltételezik, hogy szándékosan, megóvás céljával rejtették el őket.
Mor Viezel, az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) munkatársa szerint a kincset egy katasztrofális eseményre számítva tették el.
A pénzek közül több a Gallus elleni felkelés idejéből (351-354) származik. A zsidóság ekkor Flavius Claudius Constantius Gallus, a Római Birodalom keleti részének uralkodója ellen lázadt fel. A korszakban a rómaiak több zsidó épületet is leromboltak, a pusztítás Lodot is érintette.
Az IAA szakértői szerint a lerombolt épület egyértelműen jelzi, hogy a felkelést erőszakkal és kegyetlenséggel verték le. A kutatók úgy gondolják, hogy a korábbi feltételezésekkel ellentétben nem egyszerű helyi megmozdulásról volt szó.
A lelőhelyen kő- és márványleleteket is feltártak, amelyeket görög, héber és latin feliratok ékesítettek. Az nem világos, hogy az építmény eredetileg milyen funkciót látott el, lehetett zsinagóga, tanulószoba, a vének terme, esetleg egyszerre mindhárom.