Spartacusékhoz köthető leleteket találtak

A kutatók egy erdőben végeztek ásatásokat, és különféle leleteket találtak.

Dr. Paolo Visona, a Kentucky Egyetem munkatársa és kollégái olyan római kori falat tártak fel a dél-olaszországi Calabriában, amelyet Spartacus és csapatai ellen építettek – számol be a Heritage Daily. Az egykori gladiátor híres felkelése időszámítás előtt 73-ban kezdődött, amikor társaival megszökött egy Capua közelében lévő gladiátoriskolából. Spartacus vezetésével a térségben számos rabszolgát felszabadítottak, mintegy 70 ezer fős csoportot hozva létre.
A lázadás komoly fejtörést okozott a hatalom számára, Marcus Licinius Crassus irányításával végül egy nyolc légióból álló sereg indult meg Spartacus ellen. A lázadókat időszámítás előtt 71-ben győzték le Senerchia térségében.
Plutarkhosz és Appianus beszámolói alapján Spartacus a csatában halt meg, azonban Appianus azt is hozzáteszi, hogy a holttestét soha nem találták meg. A lázadást követően 6000 lázadót feszítettek keresztre a Via Appia mentén, hogy elrettentsék a rabszolgákat a további felkeléstől.
A szakértők a közelmúltban a Dossone della Melia erdőben végeztek vizsgálatokat, és egy 2,7 kilométer hosszú kőfalat és földművet találtak. A csapat egy római kori védőárok és egy sáncrendszer nyomait is azonosították. A kutatók arra jutottak, hogy a fal egyértelműen azon építmény része, amelyet Marcus Licinius Crassus építtetett Spartacus és csapatai megfékezésére.
Visonáék többek között lidar, magnetometria és mintagyűjtés segítségével végeztek felmérést. Az ásatásokon törött kardmarkolatok, pengék, dárda- és lándzsahegyek és egyéb fémtöredékek kerültek elő, ez arra utal, hogy a helyszínen harcok dúltak.