Ezek a bőrművesek évszázadok óta ugyanúgy dolgoznak

Bár a marokkói bőripar a 16. század óta virágzik, és a divatvilág egyik legnépszerűbb kiegészítőjét adja, ám azt már kevesen tudják, hogy a feldolgozás és varrás lépései szinte semmit sem változtak, a cserzővargák ma is mindent kézzel készítenek.

A medina északi várfalánál tett ki a taxi. Marrákes óvárosának azt a részét kerestem, ahol a Bab Debbagh mesterien faragott bejárata mögötti utcákon a bőrművesek dolgoztak. Ahogy kikászálódtam a kocsiból, máris lecsapott rám egy marokkói férfi, műanyagszékét hátralökve felállt, és a nyakában lógó hivatalos bilétájára mutogatott. Gyorsan elolvastam, ami rá volt írva, Nabilnak hívták, pecsétes idegenvezető volt.
„Kísérő nélkül nem lehet bemenni a riádok közötti térre, ahol a feldolgozó munka folyik” – kezdte, és kissé sántítva elindult előttem a sikátorok egyikén. Követtem. „Kétszáz család él és dolgozik itt, húsz éve alkottak kooperációt. A maga három eurója is nekik megy.”
Hirtelen egy szekér vágott elénk, kezeletlen bőrök érkeztek valahonnan a város másik végéből egymásra pakolva. Volt köztük marha, kecske, bárány, és ha jól vettem ki, teve is. A szamár megállt az egyik nyitott ajtónál, hajtója leugrott, és lepakolta a frissen hozott árut, majd egy zsákot terített a halom tetejére a por és a nap elleni védekezésképp. Mikor mi is az ajtóhoz értünk, önkéntelenül bepillantottam.
A sötét szobában egy alak állt, a jól kimosott bőröket a bakra tette, és a tompa élű kopasztó kaszával nekilátott lefaragni a felhámot és a szőrt.
„Ide hozzák a lenyúzott irhát, amit szárítással, sózással vagy áztatással tartósítanak” – jegyezte meg Nabil, és továbbsétált.
A szűk utcák végül térré szélesedtek, megérkeztünk Marrákes híres bőrfeldolgozó-medencéihez. Először csak az orrfacsaró, ecetes ürülékszag tűnt fel, olyan hirtelen csapott meg, hogy azonnal könnyet vert a szemembe. Emberem rutinosan egy csokor mentát nyomott a kezembe azzal, hogy szagolgassam azt, amíg meg nem szokom a helyi bukét.
Évszázados technikák
„A marrákesi bőrgyártás mai napig megőrizte az évszázadokkal ezelőtt kialakult hagyományos módszereit” – mondta Nabil, és elindult a kör alakú kádak között. Férfiak dolgoztak az egyes állomásokon, mellkasig érő, vízálló kantáros nadrágot viseltek. Legtöbbjük hosszú ujjú inggel és szalmakalappal védte magát a nyári melegtől. „A bőrkikészítés most is ugyanabból a három alapvető folyamatból áll, a cserzés előkészítéséből, a cserzésből és a bőr feldolgozásból, amit a mesterek Fezben és itt, Marrákesben végeznek. Ahogy látja, minden kézzel végeznek, nem alkalmaznak gépeket, sem mesterséges színezéket vagy vegyszereket. A kádak mindegyikének megvan a maga feladata. Jöjjön, megmutatom.”
Emberemet követve átugrottam az első kád karvastagságú szélén, és besétáltam a férfiak közé. Kissé távolabb kutyák szaladgáltak, a nyers bőr és a maradék hús szaga megbabonázta őket. A galambok hangosan turbékoltak, veszetten köröztek a fejünk felett, mint akik tudják, nekik itt fontos feladatuk van.
„Ezekben a kádakban kezdődik a munka” – mutatott Nabil az egyik medencére mutatva. „A bőrt először egy héten át tehénvizeletben, égetett mészben, vízben és sóban áztatják. Ez segít megpuhítani a kemény bőrt, fellazítani a rajtuk maradt felesleges zsírt, húst és szőrt. Mikor a cserzők ezeket eltávolították, újabb áztatás következik. Hogy ez hány napig tart, függ a nyersbőr fajától, keménységétől, és attól is, hogy mily célra szánják. Amire nagyon figyelni kell, az, hogy a bőrök teljesen átázzanak, de anélkül, hogy a több napos lé rothadásnak indulna.”
A következő szakaszban a víz és ammóniában gazdag galambürülék keveréket tartalmazó kád következik, amely további lágyítószerként működik.
Az a célja, hogy a bőr, amennyire lehet, képlékennyé váljon, így könnyebb lesz vele dolgozni, és a festéket is jobban fel tudja szívni. A harmadik fázisban aztán a hátsó kádakba viszik őket, lábbal tapossák napi hat órán keresztül, ezzel nyerve el a kívánt puhaságot.
Amikor a bőr száraz és sima, készen áll a festésre. Ehhez kizárólag természetes anyagokat használnak: mákvirágot a piroshoz, mentát a zöldhöz, indigót a kékhez, szenet a feketéhez, hennát a narancshoz, míg gránátalmával kevert olajat a sárgához.
A bőrök előkészítése összesen tíz napig tart, a festés után még öblítik, pihentetik. Utána indulhat a tervezőmunka.
Nabillal felmásztunk az egyik riád tetejére, onnan figyeltem tovább a férfiak munkáját. Néhányuk reggeli szünetet tartott, alaposan kezet mostak, hátizsákjukból lapos kenyeret vettek elő. Valahonnan egy pohár tea is került. A szagot már megszokták, egy idő után én sem éreztem, a mentaleveleket a zsebembe gyűrtem.
Később Nabil a műhelyt is megmutatta, a kiterített, szabásra váró bőrök között óvatosan lépkedtem.
„A kézművesek a tervek felvázolásával kezdik a munkát, majd ha a végleges formával elkészültek, megrajzolják a mintát” – mondta, és a kezébe vett egy báránybőrt. „A tervezést követően a darabokat kivágják, és még a varrás előtt beolajozzák, hogy eltávolítsák az erős bőrszagot. Egy táska esetében a teljes készítési eljárás legalább tíz órát vesz igénybe, és két kézművesre van szükség.”
A díszítéshez gravírozást, festést és berakást használnak, sokszor megjelennek rajtuk a tipikus berber minták is. De a tervtől vagy rendeléstől függően rátehetnek akár féldrágaköveket, rézpénzt és ezüstöt is.
Marha, bárány vagy kecske legyen?
A marokkói áruk alapanyaga marha-, bárány- vagy kecskebőr, ritkán teve. Az első mindhárom közül a legvastagabb és legkeményebb, de egyben a legmerevebb is, ezért ideális válltáskákhoz, hátizsákokhoz, cipőkhöz, szandálokhoz és bútorokhoz is.
Bolygónkon körülbelül 1,2 milliárd bárány legel évente, amelyek 15-25 százalékát mindig levágják. A világ bőrtermelésének mintegy 10 százalékával ez áll a népszerűségi ranglista második helyén a marha mögött. Feldolgozása és gyártása igazi művészet, hiszen minél finomabb és sűrűbb a gyapjú, annál vékonyabb és rosszabb a bőr minősége.
Ráadásul számtalan fajtája létezik, amelyek nívójában jelentős különbségek adódnak. Az olyan környezeti feltételek miatt, mint a klíma vagy épp a táplálék, még egy fajtán belül is jelentős eltéréseket találunk. A báránybőrt leginkább könyvborítók, finom kesztyűk, bőrkiegészítők és esetenként bútorok készítésére használják fel.
A kecskebőr tökéletesen ötvözi a másik kettő tulajdonságait, nem olyan vastag, mint a marha, mégis jóval strapabíróbb a báránynál. A világszerte tartott több mint 550 millió kecskének köszönhetően ez a harmadik legkeresettebb alapanyag.
A báránybőrrel ellentétben, itt nincs zsírlerakódás a szövetekben, ezért ellenállóbbak, de rugalmasak és finomak is egyben. A kecskebőr tehát értékesebb, mint a báránybőr, általában kombinált módszerrel cserzik, és viszonylag olcsó.
Marokkó hagyományos bőrpiacát 25, 2 milliárd amerikai dollárosra becsülik a szakértők.
Minősége és megjelenése révén kiemelkedő pozíciót vívott ki magának a világpiacon az elmúlt évtizedekben.
Ahogy Nabil mondta, az ágazat célja a további növekedés mellett egyre inkább az infrastruktúra korszerűsítése, és az e-kereskedelmi szektorban rejlő lehetőségek kiaknázása lesz.