Megkóstoltuk az eredetvédett szakolcai kürtőskalácsot

Magyarországon járva az ember lépten-nyomon azt hallja: a kürtőskalács márpedig magyar, és kész. Ezt egyfelől senki nem tagadja, másrészt nem szabad elfelejteni, hogy az ilyen-olyan méretű fahengerre feltekert péksütemények világa lényegében nem merül ki a székely-magyarnak tartott kürtőskalácsban. Van ilyesféléjük mások mellett a franciáknak, a lengyeleknek, a németeknek és a litvánoknak is.

Az emberiség történetének ősidőktől része a vándorlás, a jövésmenés. Ezek hátterében különféle okok álltak és állnak ma is, például üldöztetés, hosszú időn át fennálló aszály, éhínség, puszta kíváncsiság. Az meg magától értetődő, hogy a költözködő ember lehetőség szerint magával viszi a kézzelfogható cókmókja mellett a tudását, szokásait, amibe beletartoznak a sajátos ételei elkészítési módjának alapjai is.

Ennek is köszönhetően az ételek világa folyton színesedik. Ma teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy-egy ételféleség ne változzon valamicskét. Egyrészt a konyhatechnológiai újítások megjelenése miatt, de ennél sokkal meghatározóbb, hogy ha új területre jut egy étel, akkor az ott élők is megismerik, és szinte biztos, hogy lesznek közöttük, akik maguk is kipróbálják, a saját ízlésükhöz alakítják.

Ezért aztán teljesen felesleges vitának vélem azt, amikor bárkik bárhol azon vitáznak, hogy egy étel vagy ételféleség honnan ered, ki találta ki. Mert a lényeg: finom legyen, egyék és ismerjék meg minél többen.

Az oltalom alatt álló Skalický trdelník

A Szlovákia és Csehország határának közelében fekvő Szakolca (Skalica) városában is készítenek kürtőskalácsot, aminek a helyi neve Skalický trdelník. Azt az itteniek sem tagadják, hogy az övéké a székely-magyar kürtőskalácson alapul: az olasz ősökkel is rendelkező gróf Gvadányi József író, költő és katona révén ismerték meg az itteniek, minthogy ő élete vége felé évekig élt Szakolcán, és vele érkezett ide egy székely szakács, aki ismerte a kürtőskalács receptjét.

De az itteninek, ahogy az a fentebb említettek okán történni szokott, az elkészítési módja és így a végeredménye is némileg eltér. A szakolcai körtőskalács belső átmérőjének 3–5 cm-nek kell lennie, a külső átmérőnek pedig 6–10 cm közöttinek. A fára feltekert tésztát megkenik felvert tojásfehérjével, majd megszórják aprított dióval vagy mandulával, esetleg sárgabarackmaggal, illetve ezek keverékével.

A legfőbb különbség, hogy a szakolcai változatot a megsütése után porcukrozzák és vaníliás cukorral is meghintik, a magyar változat viszont sütés előtt kap cukorszórást, ami így rákaramellizálódik.

Nem kívánom kimondani, hogy az egyik vagy a másik a jobb: számomra egyik sem jobb a másiknál, a maga nemében mindkettő egyformán ízletes annak, aki szereti az édességeket (aki meg nem szereti, annak teljesen mindegy melyik honnan ered).

Szakolcán több helyen vásároltunk Skalický trdelníket és persze mindenütt azt mondták, hogy az övék az eredeti. A ferencesek kolostorában található „fekete konyhában” csak méretes, 500g-osakat készítenek, másutt feleakkora méretben is kapható.

Van vastag porcukorszórásos, máshol kevesebb porcukorral készítik. Fűszerként szerecsendió is gazdagítja ízét, kelt tésztája mindnek könnyű, foszlós, ízletes.

Ami biztos, Szlovákia 2007-ben megkapta a Skalický trdelník termékre az Európai Bizottság földrajzi védjegyét, ezzel Európai Uniós oltalom alatt áll. E névvel hivatalosan csak a Szlovákia egy kis térségében készült termékeket árusíthatnak: a területet északon a Cseh Köztársasággal közös államhatár, nyugaton a Morva folyó, délen a Miava folyó, keleten a Szenice várostól a Cseh Köztársaság határáig húzódó Teplica folyó alkotja. Megjegyzendő, hogy a szakolcai kürtőskalács szerepel Szlovákia szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján is.

Hatalmas oltárkép

Ám nem csak ennyi Szakolca, sok más nevezetesség is van ott, elsősorban templomok. A valószínűleg a 12. és 13. század fordulóján román stílusban épített, kis dombon álló Szent György-rotundát később gótikus és barokk stílusban is átalakították.

A domb alján egy régi zsidó temető, dülöngélő sírkövekkel – fölöttük egyebek mellett egy eperfa (másként szederfa) ad árnyékot. Győzött a kíváncsiságunk, megkóstoltuk a félérett termést, kár volt.

Innen úgy 70-80 méterre van a jégház, amit valaha élelmiszertárolásra használtak. A Hétfájdalmú Szűzanya ferences templomon és kolostoron is többször alakítottak az elmúlt évszázadokban. Ehhez tartozik ma a „fekete konyha”, ahol csak nagyméretben készül a szakolcai kürtőskalács, és itt megvásárolható a szintén védett eredetű szakolcai rubin (Skalický rubín) száraz vörösbor is.

Igazán látványos a Kultúrház (amelyen belül állandó kiállítás is megtekinthető) homlokzata, amelynek mozaikdíszítése a cseh művész Mikoláš Aleš nevéhez kötődik. A Szent Mihály arkangyal templomát ma háromhajós bazilikaként láthatjuk. Tartozik hozzá egy torony is, ahonnan szép kilátás nyílik a városra.

A Xavéri Szent Ferenc jezsuita szerzetes nevét viselő temploma rejti Szlovákia egyik legnagyobb oltárképét.

Az evangélikus templom is megéri a megtekintést, a barokk művészet remeke a Szentháromság-templom, az irgalmas testvérek kolostora szintén igen látványos. De van a városban egy könyvnyomtatási eszközöket felsorakoztató kiállítás is egy kicsike házban.

A régi városfalak hosszabb-rövidebb maradványai is elénk tárulnak helyenként (a Honismeret folyóirat 1985-ik évi 4-es számában írtak szerint az állítólag itt született Vak Béla király a várost 1134-ben falakkal vette körül). Mesébe illő, kis utcácskákból ugyancsak akad jó néhány.

Megtekinthető a Pilárik testvérek malma: ott eredetileg vízimalom volt, amit a testvérek lebontottak, és helyette építették a háromemeletes elektromos meghajtású malmot, amelyet 1962-ig működtettek.

A városháza is pompás kinézetű épületben van. A ma városi könyvtárként működő épület falán egy magyar vonatkozást is találhat a figyelmes turista: az egyik fémtábla szerint ez a Gvadányi-kúria, amely egy reneszánsz polgári ház, amit a 17. és 18. században átépítettek. Ebben lakott gróf Gvadányi József magyar lovas generális és koszorús költőnk 1783-tól 1801-ig.

Népszerű turistacélpont

Mi egy olyan napon jártunk ott, amikor a hőmérő dél körül 25 Celsius-fokot mutatott, felhő csak parányi foltokban takarta az égboltot. Külön boldogság a Szakolcán járó ember számára, hogy – lassan világszinten is ritkaságszámba menően – a parkolás mindig mindenkinek, még a belvárosban is ingyenes.

Azt hogy ez a város mennyire kedvelt turistacélpont, jól jellemzi az, hogy mi egy indiai turistacsoporttal is összefutottunk. Dél körül megéhezvén találtunk egy kellemes kis éttermet, ahol szintén több nemzetiség falatozott.

Az egyik mutatós utcai lámpa alatt, a térkövek között hosszú fémlapokon a Föld számos nagyvárosának neve szerepel a Szakolcától való, kilométerben megadott távolságukkal együtt. A hangulatos és makulátlanul tisztán tartott, kutyaürüléktől és bármiféle más szeméttől mentes belváros arról tanúskodik, hogy az itt élők törődnek városukkal – ahol ezért aztán a turisták is joggal érzik úgy, hogy igen kellemes ott akár órákon át nézelődve sétálgatni.