Véráldozatokhoz használt oltárt találtak
Az ókori Perperikon városában feltárt oltáron állatokat áldozhattak fel.
Két oltárt találtak a bulgáriai Rhodope hegység részben sziklába vájt ókori trák városban, Perperikonban – számol be az Arkeonews. Az egyik oltárt szent borozásra, a másikat pedig állatáldozatok bemutatására használták.
Nikolaj Ovcsarov közel 25 éve folytat ásatásokat a helyszínen. A kutató szerint a friss felfedezések alátámasztják, hogy a helyszínen egy nagy Dionüszosz-templom állt.
Az ókori források többször is hivatkoznak Trákia híres Dionüszosz-jósdájára, amelynek papnői állítólag többek között Nagy Sándor és Augustus fényes jövőjét is előre lettek, a szövegek azonban nem térnek ki a jósda pontos helyére. Csupán azt említik, hogy az Trákia legmagasabb hegyén, a satri törzs területén működött.
A történészek egy ideje úgy vélik, hogy a jósda a Rodope vagy a Stara Planina hegységben lehetett. A helyszín tekintélyben a delphoi Apollón-jósdával vetekedett.
Perperikon mintegy 8000 éves múltra tekint vissza, a környéken az idők során különböző civilizációk éltek. A lelőhelyen a régészek korábban számos, Dionüszoszhoz köthető oltárt és szentélyt fedeztek fel, a sziklába vájt oltárok közül többön olyan medence található, amelyet italozásra használhattak.
„A legkorábbi áldozatokat 3000-3200 évvel ezelőtt, a bronzkor végén és a vaskor elején mutatták be” – nyilatkozta Ovcsarov. A most felfedezett egyik oltárnál kecskéket, juhokat áldozhattak.