Elárverezik a titokzatos, gyönyörű nyakéket
A több száz éves ékszer becsült értéke átszámítva több száz millió forint.
Egy 18. századi, ötszáz gyémántból álló, a kor tudásbeli technikáját messze meghaladó, titokzatos eredetű nyakéket árverez el a Sotheby’s – számol be az MTI az AFP-re hivatkozva. Az ázsiai magángyűjteményből származó ékszer november 11-én kerül kalapács alá Genfben, az online licitálás október 25-én kezdődik az aukciósház honlapján.
A három sor gyémántból álló, a két oldalán gyémántokból kialakított bojtokban végződő nyakék értékét 1,8 és 2,8 millió dollár (640-995,6 millió forint) közé becsülik, a tárgy ötven év óta most kerül először a nagyközönség elé.
„Ez egy csodálatos tárgy, mert a 18. századi ékszereket általában darabjaikra szedték, hogy újra felhasználják a részeiket. Valóban mesébe illő, hogy egy ilyen jelentőségű György korabeli darab érintetlenül megmaradt” – mondta az AFP-nek Andres White Correal, a Sotheby’s ékszerrészlegének elnöke.
Hozzátette, hogy az ékszer családról családra szállt. A 20. század első felében az Anglesey márkik gyűjteményének része volt, az arisztokrata család tagjai két alkalommal viselték nyilvánosan az ékszert: VI. György 1937-es és II. Erzsébet 1953-as koronázásakor.
A fentieken kívül azonban nem sokat tudni az ékszerről, azt sem lehet tudni, hogy ki tervezte és kinek a megrendelésére készült. Az aukciósház szerint egy ilyen figyelemreméltó ékszer ugyanakkor csak királyi család számára készülhetett, feltehetően a francia forradalmat megelőző évtizedben.
Feltételezések alapján egyes gyémántjai a királyné nyakékeként elhíresült ékszerből származhatnak. A nyakéket övező csalási ügy és botrány is hozzájárult a francia forradalom kitöréséhez és végső soron Mária Antónia francia királyné halálához.
A Sotheby’s feltételezése szerint a gyémántok az indiai Golkondából származnak. A nyakéket szeptember 25-ig állítják ki Londonban, ezután Hongkongban, New Yorkban és Tajvanon lesz megtekinthető.