Ma is látható a vár, amelynek ostromakor Mátyás király megsérült
Salgó várának története igen fordulatos, az erődítést a török csellel foglalta el.
Salgótarján közelében egy 625 méter magas vulkáni kúp magasodik, ezen áll Salgó vára. Az erődítést a Kacsics nemzetség építtette a tatárjárást követően, a család egyik tagja, Tarjáni Miklós 1308-ban hódolt be a híres-hírhedt kiskirálynak, Csák Máténak. Tarjáni Miklós bő tíz évvel később pártot váltott, és I. Károly mellé állt, így fiai megtarthatták a várat.
A helyszín első okleveles említése 1341-ből származik, a vár a későbbi időszakban többször gazdát cserélt, még Jan Jiskra cseh-morva zsoldosvezér huszitái is elfoglalták 1460-ban.
Hunyadi Mátyás ebben az évben ostromolta meg az erődítést, a legenda szerint a harcban egy nyíl megsebesítette az arcát.
Ezt követően a vár a Szapolyai családhoz került.
A törökök 1554-ben csellel foglalták el a várat: ágyúknak látszó fatörzseket állítottak fel egy közeli hegyre, a várvédők pedig megrémültek, és az éjszaka során elmenekültek. 1593-ban magyarok ostromolták meg Salgót, az erődítés leégett. Ezt követően elvesztette katonai szerepét, nem építették újjá.