Középkori freskókat találtak egy belgiumi apátságban
A 13. századi alkotások meglehetősen jó állapotban vannak.
Több mint 800 éves, bibliai témájú freskókra bukkantak egy apátságban végzett felújítási munkálatok során a belgiumi Leuven városában – számol be az MTI a VRT belga hírportálra hivatkozva. Dirk Vansina városi tanácsos szerint a korábban vakolatréteg takarta, 13. századi falfestményeket a körülményekhez képest jó állapotban találták, csupán a színek fakultak meg.
Vansina kiemelte, nem lehet kizárni, hogy további falfestmények rejlenek a vakolat alatt, amelyeket szintén igyekeznek feltárni, majd a helyreállítás után bemutatni a közönségnek is. Az épület több részében, köztük a kincstárnak, illetve a levéltárnak helyet adó termekben találták meg az alkotásokat.
Az apátság épületének restaurációja 2011-ben kezdődött és várhatóan 2026-ra lesz kész. A tervek szerint az épületben múzeumot is kialakítanak majd.