Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

Ritka tárgyakat, köztük két, ókori aranymaszkot foglaltak le az iráni hatóságok egy régiségcsempészek elleni akció keretében – számol be az Arkeonews. A szakértők szerint a maszkok több mint 2000 évesek, és az Akhaimenida-házat megelőző periódusra, illetve a kései elámi korra datálhatók.
A lefoglalt műtárgyak között két aranymaszk, egy tál, szobrok és több kerámilelet van
– nyilatkozta vasárnap Eszmaíl Szaddzsadi-Manes rendőrfőnök. A csempészeket megfigyelték, és épp a műkincsek eladási kísérlete előtt sikerült elfogni őket. Az egyik maszkot állítólag több milliárd iráni tománért akarták eladni, forintra átszámítva 10-20 millió forintos tételről van szó.
A leletek Búsehrben kerültek elő, a helyszínen már 1913-ban zajlott feltárás francia vezetéssel. A terület Elámhoz köthető, az ősi, mezopotámiai állam nagyjából i. e. 3000 és 500 között létezett. A korabeli, gyakran igen bonyolult mintázatú aranymaszkokat jellemzően temetkezési rituálék során használták.