Kiderült, miért oly népszerű Vermeer híres festménye

Ha egyszer ránéz az ember, nem tudja levenni róla a tekintetét, évente több százezer múzeumlátogatót bájol el a Leány gyöngy fülbevalóval . Vajon minek köszönheti népszerűségét? A festménynek otthont adó múzeum, a Mauritshuis agykutató szakemberek segítségét kérte ennek felderítéséhez.

A múzeum kíváncsi volt arra is, mi a különbség a reakciókban akkor, ha az ember a kép eredetijét nézi a múzeumban, vagy, ha egy reprodukciót. Egészen meglepő eredményeket adtak a vizsgálatok.

Tízszeres érzelmi reakció az eredeti képre nézve

Amikor a múzeum falán lógó festményt figyelhették meg a vizsgálatra felkért alanyok (összesen 20 fő), tízszer akkora, érzelmi területen mérhető agyi választ adtak, mint egy reprodukcióra nézve. A Leány folyamatosan fenntartott figyelmi hurok csapdájába ejtette az embert, nemcsak megragadta az ember tekintetét, hanem más festményekhez képest jóval hosszabb ideig magán is tartotta azt.

Kiderült az is, hogy a Leány látványa erőteljesen stimulálja az agykéreg precuneus nevű területét. Amikor az alanyok nézték e festményt, több volt az aktivitás ebben az agyterületben, amely egyébként például az önreflexiók, a tudat és a személyes élettapasztalatok kialakításában játszik szerepet. A szakemberek szerint ez azt is jelzi, hogy a Leány mélyebb személyes kötődést alakít ki a szemlélőjével. Egy kutatásban néhány éve arra jutottak, hogy a művészi vénával megáldott emberek precuneusa szürkeállományban gazdagabb összetételű, mint az átlagembereké.

A vizsgálatok során EEG (elektro-enkefalográf) sapkát viseltek az alanyok, amelynek segítségével az agyhullámaikat lehetett mérni a sapkába épített, a fejhez érő elektródák révén, miközben a műalkotásokat nézegették. Egyrészt megnézték a valódi festményeket a Mauritshuis falain, másrészt később megnézték ugyanezek reprodukcióit is.

Ezen felül még a szem mozgását követő eszközt is alkalmaztak, ezzel derítették fel, hogy az alany épp mit is néz a képeken. Miután a múzeumban végeztek a kísérlettel, az Amszterdami Egyetem MRI készülékébe feküdtek be az alanyok, és itt azután már a képek reprodukcióit kellett végignézniük, miközben a készülék mérte az agyi aktivitásukat. Kiderült, hogy a művészeti alkotásokat nézegetni jó az agyunknak is.

Akkor most mi is a titka?

A kutatást végző Neurofactor idegkutatója, Martijn den Otter elmagyarázta, hogy természetes módon irányul a figyelmünk az arcra. Amikor az ember egy másik ember arcát figyeli, önkéntelenül is igyekszik megfejteni annak érzelmeit, ebből lehet megállapítani ugyanis, hogy az illető biztonságos, vagy esetleg veszélyes-e ránk nézve. Úgy tűnik, Johannes Vermeer ezt a folyamatot nagyon okosan használta fel.

Alapvetően a szem és a száj adnak információt egy ember arcán, ezekre ugrik rá a tekintet, azonban a festmény egy lépést még hozzáad ehhez. A Leány fülbevalója vonzza a tekintetet, ez a harmadik lépése a figyelmünknek, majd a gyöngyről a tekintetünk ismét a szemre téved, aztán a szájra, aztán a gyöngyre – ez ismétlődik számos alkalommal. Ezt nevezték el a kutatók fenntartott figyelmi huroknak.

A vizsgálatok során összesen hat festménnyel végezték el ugyanezeket a méréseket (2 Vermeer, 2 Rembrandt és 1 Van Honthorst), és bizony ezek között a legtöbb figyelmet és a legerősebb érzelmi reakciót a Leány gyöngy fülbevalóval kapta az alanyoktól. Az érzelmi reakciókban mérhető, a valódi festmény és a reprodukció közti tízszeres különbség egyöntetű volt. (A Leány e téren messze a legkiegyensúlyozottabb érzelmeket váltotta ki az alanyokból.)

Ez azt jelenti, hogy bár a művészet minden formában jó hatású, sokkal jobb, ha eredetiben sikerül megnéznünk egy műalkotást. Persze, egy múzeum által rendelt kutatás nem is végződhetett volna pozitívabban.