Apollónia, Vilibald, Bene2025. július 07., hétfő
Kultúra

Bebizonyosodott a csongrádi Feketevár létezése?

2024.11.03.Sarusi István
National Geographic Magyarország

Ugyanazzal a technológiával bukkantak maja mementókra és a csongrádi Feketevár nyomára.

Július második hetében zajlott az ásatás első fele. Ezalatt a két ásatási szelvényben mintegy 150 m2-es területen kezdtek feltárásba.
Forrás: Sarusi István

Évtizedek alatt derült ki az igazság

Csongrádon – ebben a dél-alföldi kisvárosban, ahol felnőttem – a ’90-es évek első felében a Fő utca egyik ruhaüzletét Feketevárnak hívták. Meglehetősen sokáig éltem abban a tudatban, hogy a koromsötét kirakatüveg-keretezés miatt adták a boltnak ezt a nevet.

Jóval később, amikor 2018-ban Csongrád óvárosának múltját kutattam a helyi levéltárban, akkor szembesültem vele, hogy több forrás is említi Anonymus nevét, aki III. Béla király jegyzőjeként a 12. század végén, a 13. század elején a Gesta Hungarorumban írja le: „Majd a vezér azt a helyet Ondnak, Ete apjának adta a Tiszától a Botva-mocsárig és a Körtvély-tótól Alpár homokjáig. Utóbb pedig bizonyos idő elteltével Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s Alpár vára meg a Bőd-rév között igen erős földvárat építtetett, melyet a szlovének a maguk nyelvén Csongrádnak, azaz fekete várnak neveztek.”

Időközben a tatár dúlást követően évszázadok alatt az egykori erősség maradványaira épült a város, így a sáncokkal és árkokkal együtt a vár emléke is majdhogynem odaveszett. Még gyermeki naivitásom birtokában sem mertem volna elképzelni, hogy egy napon én is ugyanazon a földön állhatok, amiből eleink védelmi rendszere létesült.

Lidar nélkül aligha sikerült volna

Bár a helytörténet ismerőinek egyfajta misztikumot jelentett a Feketevár helyének kisilabizálása – egyesek már-már biztosra vélték a földvár lokációját.

Mígnem dr. Szalontai Csaba, az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Régészettudományi Intézetének tudományos munkatársa és Borsódi Martin, a csongrádi Tari László Múzeum régésze tavaly februárban a Nemzeti Múzeum munkatársaival lidarral (Light Detection and Ranging), vagyis lézeralapú távolság-érzékelős eszköz segítségével sikeresen azonosították egy valamikori földvárat a mai település északkeleti szegletében, a történelmi városrészben, az Ék utca, Bökény alja utca és a Baross Gábor utca által határolt területen.

Kicsit bővebben kibontva olyan érzékelő(csoport) a lidar, ami a távoleső és a közelebb lévő felületek, tárgyak feltérképezésére és az így kapott információk feldolgozására, kvázi képpé alakítására képes. Esetünkben ez a felszíni egyenetlenségekből kirajzolódó földvár alakzata.

4 fotó

„Miközben kollégáim a teljes Belsővárost berepülték egy drónnal, kiderült: egy körülbelül egyhektáros területen 50-70 cm-rel magasabban lévő perem határolja a központi részt. Ez a magasságkülönbség emberi léptékkel jelentéktelen, ám a lidar számára már lényeges eltérés. Ez alapján feltételeztük, hogy a Feketevárról van szó. Ma már csupán ilyen módon észlelhető valamennyire a felfedezett vár sánca. Mindezek alapján felmerült bennünk, hogy a Feketevárról lehet szó” – mondja a szakértő, majd egy érdekes adalékkal egészíti ki gondolatait: ugyanezzel az eljárással fedezték fel a maja romvárosokat a közép-amerikai őserdők rejtekén.

Maradva még a technikai részleteknél: környezetére közvetlenül rá kell látnia a lidarérzékelőnek, mert a különféle felületekről a forrásukhoz verődnek vissza az eszköz által kibocsátott lézersugarak. Ennek az időintervallumnak a mérésével a készülék – legyen az akár drón, vagy bármilyen okoseszköz – több kisebb lézerimpulzus kibocsátása révén pontosan meghatározza, hogy a kamerától milyen távolságra helyezkednek el a látóterébe került tárgyak, ill. azok adott pontjai. Ezekből az adatokból összetett térbeli halmazt, úgynevezett 3D pontfelhőt alkot a lidar.

Pontfelhőkből kézzelfogható leletek

Noha azóta eltelt több mint egy esztendő, ám a feltárásokat addig nem tudták elkezdeni, amíg nem találtak arra alkalmas helyszínt a lakóházakkal sűrűn beépített területen. Mígnem az Ék utca 6. szám tulajdonosa lebontotta a korábban itt álló házat, és az új ingatlan megépültéig átengedte a szakembereknek a két parcellából egyesített, nagyságrendileg 800 m2-es birtokát. Ez remek lehetőséget teremtett arra, hogy egy idén július második hetében kezdődő feltárás alkalmával kiderítsék, a felmérés mennyire fedi a valóságot.

„Úgy tűnik, meglehetősen” – lelkesedik a régész. „Itt figyelhetjük meg a mai felszíntől 3,2 méter mélyen a várárkot. Annak idején ebből termelték ki a földet, amiből aztán a sáncot emelték. Utóbbit itt, a szelvény északi részén láthatjuk.”

A földvár nyomain kívül előkerült egy eddig nem ismert temető több sírja és néhány pénzérme is. A temető sírjaiban nyugvó emberekről nem sokat tud a helytörténet. Bár roppant precizitással fejjel nyugati irányba tájolták a nyughelyeket, de ugyanakkor tárgyi melléklet nélküli koporsós temetkezésekről beszélhetünk.

Nem valószínű tehát, hogy háborúban elesett személyekre bukkantunk. Ráadásul méretük alapján fiatalabb elhunytak, talán gyermekek földi maradványai láttak ismét napvilágot.

Tovább fokozza a talányokat, hogy a szakember az általa ismert források alapján nem tud említeni innen sem templomot, sem temetkezési helyet.

Viszont annál inkább jellemzőek a feltáráson az újkori településjelenségek: számos beásást látni a szelvényekben, amik a 18-19. században itt élő emberek által hátrahagyott meszes-, hamus- és derítőgödrökből lehetnek ezek, ezek mellett szemetes, agyagnyerő gödrök, gazdasági épületek is fennmaradtak.

3 fotó

Földben a földet

Lágy őszi fények váltják a nyári tűző napsütést, ám a területen még október közepén is lázas lapátolás folyik. Ismételt találkozásunk alkalmával Borsódi Martin máris köszönetét fejezze ki az Alföldi Agrárszakképzési Centrum Bársony István Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium helyi gépész- és erdésztechnikus diákjainak a segítségükért: változó létszámmal, de napi rendszerességgel 4-9 tanuló jelent meg az ásatáson, hogy kivegyék részüket a munkából.

„További hét sír került elő az eltelt hónapokban, tehát így összesen nagyságrendileg 20 temetkezési helyet azonosítottunk. Talán már annyi fogódzónk van a keltezésükhöz, hogy környékükön három, Mária Terézia és II. József (18. század végi Habsburg uralkodók) korából való pénzérmét találtunk” – újságolja a régész, majd hozzáteszi: az újabb temetkezések már minden bizonnyal felnőtt emberektől származnak.

Legnagyobb mennyiségben 18. századot követő leletanyag került felszínre, de azonosíthatóvá váltak török kori (például egy cseréppipa), későközépkori és Árpád-kori leletek is kisebb számban.

17 fotó

„Viszont az őskor, azon belül is a bronzkor (i. e. 3300 – i.e. 1200) nagyon jelentős mértékben képviselteti magát: a feltárás szinte egész területéről leltünk ezen időszakból származó reánk maradt edényrészekre. Ezek legtöbbje kézzel formált cserépedények oldaltöredékei. Egyik ilyenre pont az erdésztanulók akadtak rá. Nevesül egy csücskösperemű tál darabjára, ami a középső bronzkori halomsíros kultúra (kb. Kr. e. 1600 – Kr. e. 1200) jellegzetes edénytípusa. Jelenleg úgy véljük, hogy a földvár építésének kezdete is a középső bronzkorra tehető” – fejtegeti Borsódi Martin, aki mindezekből fakadóan úgy gondolja, hogy az ásatás fő célja, vagyis a lidarfelvételek helyességének, a földvár meglétének ellenőrzése abszolút sikeresnek bizonyult.

Ugyanakkor a régész elengedhetetlennek tartja az egykori földvár belső területeinek jövőbeni vizsgálatát, hogy tisztázni lehessen annak időrendjét és szerkezetét.

Addig pedig a megtalált emberi maradványok antropológus, a tárgyak pedig restaurátor elé kerülnek.

Szalontai Csaba alapvetően hasonlóan összegezi gondolatait, mint kollégája: „Az ásatás megerősítette azt, amit a lidarfelmérés kimutatott: az Ék utca ezen szakaszán megtaláltuk a földvár maradványait. Előkerült három sánc és sáncárok – tetejükön paliszádfallal. Ezt a cölöpök helyeinek megtalálásával igazoltuk e hármas erődítésű földvár esetében. Szóval egyre inkább úgy fest, bizonyítást nyer a bronzkori eredet is. Minden előzetes felvetésünknek és elképzelésünknek megfelel az ásatás eredménye, ahogyan például sejtésünk szerint és a valós formájában is párhuzamos a sáncárok a mai utcával. Összességében nagyon elégedett vagyok” – summáz a szakértő, akinek Borsódi Martinénál szilárdabb meggyőződése, hogy az eredmények és források nagyfokú egyezése révén ez az a földvár, amit mi a Feketevárnak hívott objektummal leginkább azonosítunk

Ugyanakkor Szalontai Csaba is nélkülözhetetlennek ítéli a későbbi (műszeres) kutatást: nagyfelületen végzett, roncsolásmentes geofizikai mérésekkel, fúrásmintákkal és az elkövetkezendő években két újabb ásatási szelvénnyel tisztázni a megválaszolatlanul maradt és az elkövetkezendőkben felmerülő kérdéseket.

Több ezer éves himnuszra bukkantak

Több ezer éves himnuszra bukkantak

A dicsőítő ének az ókori Babilont magasztalta.

Titkokat rejtenek a madeirai banánültetvények

Titkokat rejtenek a madeirai banánültetvények

Fürtökben lóg a banán a szálláshoz vezető járda mentén: Paúl do Marnak kevesebb mint ezer lakosa van, a helyiek egyik fő megélhetési forrása a termesztés, ezért a hatalmas ültetvény. A helyi, a megszokottnál kisebb gyümölcs édesebb, citrusosabb ízélményt ad. Egy hetet ezen ültetvény árnyékában töltöttem el.

Korábban ismeretlen, Sisit ábrázoló festményt találtak

Korábban ismeretlen, Sisit ábrázoló festményt találtak

A Gödöllői Királyi Kastély Múzeumnak sikerült beszereznie a Georg Raab által készített festményt.

Elhalványuló múlt: fotókon Erdély feledésbe merülő népi mesterségei

Elhalványuló múlt: fotókon Erdély feledésbe merülő népi mesterségei

Kondor Bence Erdély különböző régióit járva kereste fel, illetve dokumentálta a mesterek mindennapjait.

Megtalálták a Vasa hajó kistestvérét

Megtalálták a Vasa hajó kistestvérét

A Falken a 17. század közepén, zátonyra futva süllyedt el.

National Geographic 2025. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlapNational Geographic 2025. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket