Műszak a magasban: ilyen egy kéményseprő hivatása

Valahogy hozzátartozik a téli komorsághoz a kéményekből gomolygó füst látványa is. Hamarosan, a tekintetem irányát követve, fizikailag is az utcaszint fölé, egyenesen a kéményseprők birodalmába emelkedem – részben lifttel, részben pedig saját erőből, lépcsőfokokat megmászva.

A fekete ruhába öltözött szakemberek célja, hogy minden otthon melegét és a lakók testi épségét egyaránt megóvják. Noha sem az aktuális időjárásból, sem a ruhájuk színéből, legkevésbé az altaluk végzett roppant felelősségteljes munka jellegéből nem feltételeznénk, de Dán Sándor és Takács László kéményseprőmesterek kifejezetten kedves és jó kedélyű emberek.

Ahol apáról fiúra szállt a szakma, és ahol nem

Takács László pályaválasztása teljesen egyértelműen alakult, hiszen édesapja, nagybátyja, unokatestvérei szintén ezt a hivatást választották.

Így a családi, rokoni szálhoz hűen, 1989. szeptember 1-jétől ő is kéményseprő.

„1987. július 13-án kerültem legelőször kéményseprő céghez” – veszi át a szót Sándor, majd beavat a Lászlóénál kacifántosabb történetébe. Repülőgép-szerelőnek tanult, és közvetlenül az iskola elvégzése után, de még sorkatonai szolgálatának megkezdése előtt szeretett volna elhelyezkedni.

Sportrajongásából fakadóan egy ilyen tematikájú lapban látott, kéményseprőket toborzó hirdetésre jelentkezett. „Fiatal, agilis és jó megjelenésű embereket kerestek. Rögtön magamra ismertem!” – kuncog Sándor. Eddigre már pontosan tudta, hogy bár azóta is tartó emberi kapcsolatokat kötött, ám a monoton műhelymunka nem az ő világa, sokkal inkább a változatos helyen és mindig más emberek között végzett munka jelentette kihívás ejtette rabul. Lelkesedése az eltelt évtizedek alatt sem kopott meg.

Csipetnyi szakmatörténet

A szakmatörténet kapcsán beugrik, hogy érdemes először a katasztrófavédelem honlapján közölt, A kéményseprőipar története című írásnál kezdenem. Ebben egészen a 11. századig, a klasszikus lovagkorig pergetik vissza az éveket, ekkor született meg a feudális életforma legszembetűnőbb társadalmi jelensége: a középkori európai város.

Ezzel egy időben merült fel a zárt terek melegítésének igénye is, ám továbbra is a szabad- és a nyílt lángú tűzhely, kandalló volt divatban, amelyekhez ekkoriban épültek az első kémények. Hamar státusszimbólummá lettek a kandallós szobák számára utaló míves kastélykémények.

Kéménysepréssel a letelepedett iparosok közül először maguk a kőművesek, kőfaragók (azon belül is a kandalló- és kályharakó mesterek), tetőfedők foglalkoztak. Ezt erősíti meg Szulovszky János, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa is, aki Kéményseprők című tanulmányában lejegyzi: „eleinte a kémény építése és tisztítása összekapcsolódott”, hozzátéve: ekkortájt még nem, csak „a 16. század utolsó évtizedeiben beszélhetünk Magyarországon önálló, letelepedett kéményseprőiparról.”

Kezdetben azonban gyatra megélhetésük volt – a gyér honi kőházszám és a céhalapítás akadályoztatottsága miatt. Tehát adta magát a lehetőség, hogy a vándorló kéménykotrók fűszerekkel, déligyümölcsökkel, piperecikkekkel és más közkedvelt termékekkel is kereskedtek, pedig munkájuk közel sem volt gyerekjáték – derül ki a katasztrófavédelem elektronikus felületéről.

Mária Terézia (1717–1780) magyar királynő 1748-as pozsonyi és budai kiváltságlevelei pálfordulatként állították helyre e szakma presztízsét: nemcsak bevett céhes, tisztes polgári foglalkozás lett a kéményseprés, hanem egyre inkább biztos egzisztenciát is nyújtott, bár Szulovszky János szerint a kéményseprővel való találkozást eredetileg szerencsétlenség előjelének tartották.

Az előjelváltás a kéményseprők részben ösztönös, részben tudatos propagandamunkájának köszönhető.

Ennek eszköze az újévi köszöntéskor vitt, és a 19. század elejétől mind egyre nagyobb számban előforduló újévi köszöntőlapok, illetve később naptárak voltak. Ezek mind derék, jámbor lelkű és önzetlen kéményseprőket mutattak be – pont, mint Sándor és László.

Lelkesítő nehézségek

„Szerintem a már említett változatosságán felül az a szakmánk szépsége, hogy nemcsak anyagi megbecsülésben részesül(t)ünk, hanem izgalmas szakmai utat járhatunk be általa. Egyre magasabb fokig jutottunk, mígnem a mestervizsga követelményeit teljesítve szakmánk csúcsára jutottunk” – büszkélkedik Dán Sándor.

Kollégája, Takács László helyeslése közepette, aki egyfajta életérzésnek írja le hivatását, ugyanakkor kíváncsi a szakmai akadályokra is.

László nem titkolja, hogy foglalkozása kemény fizikai jelleggel is bír: közel sem egyszerű az olykor 30 méter magas kémények golyóval történő tisztítása.

Másfelől pedig minden ember, vagyis ingatlantulajdonos más és más, ami a velük való kommunikáció során a közös hang megtalálását bonyolítja. Miután az megvan, már sokkal könnyebb felhívni a lakó figyelmét az esetleges hibákra, valamint megbeszélni vele azok jelentőségét, utána pedig minden kezdődik elejéről a következő lakásban.

Sándorra nézek, bólogat, aztán konkrét példával illusztrálja László gondolatait: amikor nem megfelelő ideig (2 évig) szárított fa, vagy rosszabb esetben szemét elégetésével extrém mennyiségű korom keletkezik a kéményben, akkor igyekeznek felfedni a pontos okot és tüzelési tanácsokkal ellátni az illetőt. Kimondottan örömteli számára, ha visszacsatolást kap tanácsai beigazolódásáról, ami leggyakrabban a fűtés hatékonyságának növekedése mellett annak költségcsökkentését is magával hozza.

Dán Sándor úgy érzi, a sikerélmény maximálisan kárpótolja őt a fizikai fáradalmakért: legyen szó akár lépcsőjárásról, akár a tetőjárdákon való közlekedésig – mind-mind figyelmet és erőnlétet igénylő tevékenység.

Milyenek lesznek a jövő kéményseprői?

Atüzelőberendezések és a -technika kéz a kézben fejlődik, így a szakemberek úgyszintén folyamatosan bővítik elméleti és gyakorlati ismereteiket.

Annak idején még kézzel, pennával rajzoltuk a tetőábrákat. Ma már ugyanezt a feladatot digitálisan, tablet segítségével oldjuk meg

– mondja Sándor.

„Hagyományos eszközeink még a golyóskötél, amivel a kéményjárat felső végétől, az úgynevezett kitorkolástól lefelé tudjuk tisztítani a füstelvezetőket. Ahhoz tartozik még egy rugós aparát, amellyel a kémények falazatát tudjuk tisztítani. Stóckefével a padlástéri tisztítónyílástól felfelé tisztítunk, csőkefével a füstcsöveket és az összekötőelemeket takarítjuk végig, partvissal és (szenes)lapáttal pedig a kémény aljából szedjük ki a koszt” – kapcsolódik be László a felsorolásba, majd modernebb eszközeire tér rá: gázfűtésnél különböző méretű műanyag kefékkel; füstgázelemző, tömörségvizsgáló műszerek és ipari kamera egyaránt felszerelésük része.

Elhivatottságuk és mester mivoltuk szerves velejárója pedig az utánpótlás-nevelés – a magas szakmai színvonalból nem engedve. Ebből adódó kérdésemre, miszerint hogyan látják a kéményseprés jövőjét, Takács László hezitálás nélkül vágja rá: „Csak pozitívan”. És hogy miért gondolja így? Véleménye szerint amíg az emberiség fennmarad, fűteni mindig fogunk.

Ezért nem játék a tűzhöz hasonlóan a füst sem

Mukics Dániel tűzoltó alezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerint Magyarországon magánszemélyeknek ingyenes a kéményseprés, viszont a kéményseprő családi házakhoz nem megy ki automatikusan. A családi házakban élőknek érdemes időpontot egyeztetni, hiszen mindenkinek jól felfogott érdeke, hogy megfelelő legyen az otthonában a füstgáz elvezetése.

Akik társasházban laknak, azoknak nem kell időpontot egyeztetnie: hozzájuk automatikusan kimennek a kéményseprők; míg a családi házban élők a 1818-as központi telefonszámon vagy weboldalon keresztül tudnak időpontot foglalni. Gázfűtés esetén kétévente, fával vagy szénnel történő szilárd tüzelés esetén évente javasolt élni az ellenőrzés lehetőségével.

Szilárd tüzelővel fűtésnél ennek elmaradása esetén a kémény belső falára folyamatosan lerakódó korom és kátrányréteg egyre vastagszik, majd bizonytalan időben a felizzása gyulladásba fordulhat át. Szeméttel történő tüzelésnél 2 hét alatt rakódik le annyi égéstermék a kéményben, mint jó minőségű tüzelő elégetésénél fél év, tehát egy teljes fűtési szezon alatt.

Nem megfelelően szellőző kéményből a füstgáz az égéstérbe áramlik, tökéletlen égés jön létre, és szén-monoxid keletkezhet. Évente körülbelül 1200-szor riasztják a tűzoltókat szén-monoxid miatt: 200 ember valamilyen szintű szénmonoxid-mérgezést szenved és 10–15 ember életét veszti. Ha kigyullad a kémény, másodpercek alatt lángba borulhat a tetőszerkezet is. Évente átlagosan 6500–7000 lakástűz keletkezik hazánkban, amiből 800-1000 kéménytűzre vezethető vissza, tehát nagyjából minden 7. lakástűz kéménytűzből indul. Ezek megelőző ellenőrzéssel elkerülhetőek.

További információ ezen a linken.

Régi mesterségekről szóló sorozatunk további cikkeit itt érheti el.