Veteránok bukkantak több ezer éves leletekre

A csapat egy katonai bázis területén folytatott feltárást.

Vaskori tárgyakból álló leletegyüttest fedeztek fel aktív katonák és az Operation Nightingale veteránjai Észak-Walesben – számol be a Heritage Daily. Az Operation Nightingale egy olyan kezdeményezés, amely a sérült és beteg katonák, illetve veteránok felépülését segíti régészeti feltárásokban való részvétellel.
Az ásatásokat a királyi légierő anglesey-i bázisán, a Royal Air Force Valley-ben végezték. A második világháború alatt kiépített bázis 1943-as kibővítésekor egy ősi, szent helyre bukkantak. Az úgynevezett Llyn Cerrig-bach áldozati tó számos értékes tárgyat tartalmazott: fegyvereket, illetve egyéb bronz- és vastárgyakat találtak itt, amelyek az i. e. 300 és i. sz. 100 közötti periódusra datálhatóak.
Az újabb feltárásokon előkerült leletek feltételezhetően ugyanezen kincs részét képzik. A munka során többek között egy olyan vasgyűrű került elő, amelyen egy gyeplőt vezettek át.
Richard Osgood, a Defence Infrastructure Organisation katonai tervezői szervezet vezető régésze elmondta szerint a Llyn Cerrig-bach nemzeti jelentőségű, az új felfedezések pedig megerősítik a gyanút, hogy további leletek várnak felfedezésre a környéken. Mint hozzátette, nagyszerű, hogy a Operation Nightingale-ben résztvevők továbbra is ilyen jelentős felfedezéseket tesznek.