Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Egy új tanulmányban a szakértők azt vizsgálják, hogy hol rejlik az indoeurópai nyelvcsalád eredete – olvasható az ELTE közleményében. A szakértők az elmúlt években több mint száz, az i. e. 6400–2000 közötti időszakra keltezhető eurázsiai lelőhely 435 őskori emberének DNS-ét elemezték. A friss genetikai elemzések alapján bebizonyosodott, hogy a most újonnan felismert Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki őskori populáció összefüggésbe hozható az összes indoeurópai nyelvet használó közösséggel.

A Iosif Lazaridis, Nick Patterson és David Reich (Harvard Egyetem, Howard Hughes Orvosi Intézet), Ron Pinhasi (Bécsi Egyetem Evolúciós Antropológiai és Emberi Evolúciós és Régészeti Tudományok Tanszék), David Anthony (Hartwick College Oneonta-i Antropológiai Tanszék) és Leonid Vyazov (csehországi Ostravai Egyetem) vezette nemzetközi csapat 128 társszerzővel együtt végezte a vizsgálatot. A kutatásban a mai Magyarország területén található őskori közösségek régészeti, fizikai antropológiai és archeogenomikai elemzésével vettek részt a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet és Régészeti Intézet, az ELTE TTK Embertani Tanszék, a Szegedi Tudományegyetem Embertani Tanszék, a debreceni Déri Múzeum, a szolnoki Damjanich János Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tár munkatársai.

Az indoeurópai nyelveket, amelyek száma meghaladja a 400-at, és olyan fő csoportokat foglalnak magukban, mint a germán, a román, a szláv, az indoiráni és a kelta nyelvek, ma – a modern európai lakosság többségén túl – a világ népességének közel fele beszéli. Ezek a nyelvek a proto-indoeurópai nyelvből fejlődhettek ki, amelynek eredetét és elterjedését a történészek és nyelvészek a 19. század óta vizsgálják. Az ismereteink azonban még mindig hiányosak a nyelvcsalád eredetéről.

Három átmenet

Korábbi genetikai tanulmányok már kimutatták, hogy a Fekete- és Kaszpi-tengertől északra található Pontusz–Kaszpi sztyeppevidéken egykor elterjedt, úgynevezett Jamnaja-jelenség (i. e. 3300–2600) közösségei az i. e. 3100 körüli időszaktól kezdődően mind nyugat felé Európába, mind kelet felé, Közép-Ázsiába is kiáramoltak. A terjeszkedés eredményeként nagy számban jelentek meg a jellegzetes halmok, úgynevezett kurgánok alatti temetkezések a magyarországi Alföldön is. Ennek a folyamatnak több hulláma érhető tetten, melynek során az eurázsiai sztyeppe öv területén nomadizáló Jamnaja-csoportokból feltehetően kisebb-nagyobb közösségek szakadtak ki friss legelőterületeket keresve a Balkán, a Kárpát-medence és Belső-Ázsia felé.

A kutatók ezúttal Kelet-Európában és Délnyugat-Ázsiában az i. e. 5–4. évezred időszakában három genetikai átmenetet, úgynevezett gradienst sikerült kimutatniuk.

• Az első a Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki, amelyben a kaukázusi vadászó–gyűjtögető népesség genetikai öröksége volt a meghatározó. Ez a gradiens a Kaukázus vidékétől egészen az Alsó-Volga mentén fekvő Berezhnovka lelőhelyig megtalálható. A kétirányú génáramlás átmeneti mintázatot adó populációkat hozott létre, így például az észak-kaukázusi Majkop-kultúra, illetve a Pontusz–Kaszpi sztyeppén található Remontnoje lelőhely népessége esetében.
• A második, Volga-vidéki genetikai gradiens a Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki népek és a Felső-Volga menti, kelet-európai vadászó–gyűjtögető eredetű populációk keveredéséből jött létre, rendkívül változatos csoportokat alakítva ki.
• A harmadik a Dnyeper-gradiens, ez a nyugatra húzódó Kaukázus–Alsó-Volga-vidék közösségek és a Fekete-tenger északi partvidékén élő újkőkori vadászó–gyűjtögető közösségek keveredéséből alakult ki a Dnyeper folyó mentén, mely régészetileg az ún. a Szerednij Sztih-kultúra csoportjaival hozható kapcsolatba. A genetikai eredmények alapján közvetlenül belőlük alakult ki a későbbi Jamnaja régészeti jelenség alapnépessége i. e. 4000 körül, amely i. e. 3750–3350 között gyors népességnövekedésnek, majd a kedvező klimatikus és környezeti adottságoknak köszönhetően terjedésnek indult.

A Pontusz–Kaszpi sztyeppe és Nyugat-Ázsia bronzkor előtti populációinak genetikai vizsgálata négy kulcsfontosságú régiót körvonalaz. A piros pontok a Jamnaja-kultúra azon lelőhelyeit mutatják, ahonnan a genetikai értelemben vett központi Jamnaja csoportba sorolható minták származnak.

Munka a HUN-REN BTK AGI laborjában, ahol a minták egy része fel lett dolgozva.

Ezen „sztyeppei ősök” genetikai állományának megjelenése Eurázsia-szerte tetten érhető az i. e. 3100–1500 közötti időszak különböző emberi populációiban. Az elmúlt 5000 év demográfiai eseményei közül ez, a sztyeppe vidékről kiinduló Jamnaja kiáramlás gyakorolta a legnagyobb hatást az európai emberek genetikai állományára is, és — bár a nyelv és a genetikai leszármazás nem mindig fedi egymást — így is valószínűsíthető, hogy az indoeurópai nyelvek elterjedésével is kapcsolatba hozható népességtörténeti jelenséggel állhatunk szemben.

Hiányzó láncszem

Az indoeurópai nyelvek egyetlen olyan ága, amely korábban nem mutatott sztyeppei előzményeket, az anatóliai volt, beleértve a hettitát is, amely valószínűleg a nyelvcsalád legrégebbi elszakadt ága, és ezért egyedülálló módon őrizte meg azokat a nyelvi archaizmusokat, amelyek az összes többi indoeurópai-ágból eltűntek. A korábbi tanulmányok azért nem találhattak sztyeppei előzményeket a hettitáknál, mert nyelvük egy korábban nem ismert és nem leírt közösség által beszélt nyelvből származhat.

Jelen tanulmány felvetése alapján ez a közösség genetikai értelemben a most újonnan felfedezett Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki gradienssel hozható összefüggésbe. A legújabb adatok alapján Anatóliában öt egyén esetében volt kimutatható ez a genetikai állomány.

Ennek felismerése jelentheti azt a hiányzó láncszemet, mely genetikailag és ezáltal áttételesen nyelvészetileg is megteremti a kapcsolatot az eneolitikum időszakában (i. e. 4500–3500 között) az Észak-Kaukázus és a Volga alsó folyása közötti sztyeppevidéken és az Anatóliában a hettita korszak előtt vagy alatt élt közösségek között.

A most megjelent tanulmány eredményei alapján tehát az egykori Jamnaja közösségek genetikai őseinek mintegy 80%-a a most felfedezett Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki csoporttól származik. Ugyanez a csoport tekinthető a bronzkori Közép-Anatóliában élt, hettita nyelvet beszélő közösségek egyik, legalább egy tized részbeni ősének is. Mindezek alapján tehát a Kaukázus–Alsó-Volga-vidéki csoport az összes indoeurópai-nyelvet beszélő népességgel kapcsolatba hozható, és ezzel a legjobb jelölt arra a népességre vonatkozóan, amely az Észak-Kaukázus és az Alsó-Volga vidékén az i. e. 4400 és i. e. 4000 között a proto-indo-anatóliai nyelvet, a hettitát és az összes későbbi indoeurópai nyelv ősét beszélte.

A tanulmányban vizsgált, Magyarországról származó genetikai minták a Jamnaja közösségek legnyugatabbi elterjedési területéről, a Kárpát-medencében az i. e. 4-3. évezred fordulójától megjelenő, az elmúlt évtizedekben feltárt alföldi halmok (kurgánok)  temetkezéseiből (Dévaványa, Kunhegyes, Nagyhegyes, Sárrétudvari és Mezőcsát) származnak. Az új eredmények alapján is bizonyosságot nyert ezen egyének kelet-európai genetikai kapcsolatrendszere.

Az ezt megelőző időszakból, i. e. 4200 körülről származik egy különleges temetkezés Csongrád-Kettőshalom lelőhelyről. Az itt eltemetett férfi az egyik legkorábbi, genetikai alapon is igazolt sztyeppei eredetű egyén a Kárpát-medencében, akinek a Volga folyó mellett is azonosították az előzményeit. A magyarországi lelőhelyekről származó emberi DNS minták részben az HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet laboratóriumában, részben a bécsi és a harvardi egyetemeken kerültek feldolgozásra.

A számos projektben vizsgálat alatt álló közösségekről további régészeti, nyelvészeti, antropológiai, archeogenomikai eredmények várhatóak a közeljövőben az ERC Yamnaya Impact projekt és a Kárpát-medence tágabb környezetének bronzkori egyéneit vizsgáló, 2015-ben indult tudományos együttműködések eredményeként.