Sikerült megfejteni a viking kincs rejtélyét

A Galloway-i kincs a Brit-szigetek egyik leggyönyörűbb viking kori leletegyüttese.

Új vizsgálat segít megérteni, hogy kihez tartozhatott a több mint 5 kilogrammnyi aranyat, ezüstöt és más értéket magába foglaló Galloway-i kincs – számol be a The Independent. A 2014-ben, Skóciában feltárt leletegyüttes a Brit-szigetek egyik leggazdagabb viking kori kincse.
A közelmúltban a National Museums Scotland munkatársai vetették elemzés alá a tárgyakat, és sikerült megfejteniük az egyik ezüstpántlikán lévő rúnafeliratot. A szöveg szerint a tárgy a közösség tulajdona volt.
Martin Goldberg, a csapat tagja úgy véli, a lehetőség, hogy a kincs közösségi tulajdonban volt, lenyűgöző.
Mint hozzátette: továbbra is kérdés, hogy a leleteket milyen körülmények között temették el, illetve hogy mely közösséghez tartozott. A tárgyak között egy mellkereszt, valamint egy Hyguald püspök számára készült pohár is megtalálható, úgy tűnik tehát, hogy vallási közösségről volt szó.
A tárgyak között négy, angolszász betűkkel ékesített kargyűrű is megtalálható, ezért a szakértők korábban úgy vélték, hogy a kincs négy személyhez kötődött. A feliratok közül háromban óangol névelemek szerepelnek, de a negyedik, egyben leghosszabb megfejtetlen maradt.
A kutatók sokáig küzdöttek az értelmezéssel, mire rájöttek, hogy az utolsó szimbólum egyben jelöli a gazdagságot, tulajdont. A csapat végül arra jutott, hogy az első betűk az óangol hignára utalhatnak, amelyet korai forrásokban vallási közösségekre használtak. A dis szót „ez”-ként értelmezték.