Gyönyörű hobbitfalu rejtőzik Portugáliában

Leparkolva a falu előtt már messziről hallom az ismerős röfögést. Pequena látványosságát, a görbe fogú disznót ugyanis, amikor tehetem, meglátogatom. Kiszállunk az autóból, és elindulunk a virágcserepekkel tarkított macskaköves utcán. A márciusi nap épp lemenni készül a dombok mögött, rózsaszín pántot húz az égre.

A sétánkat szegélyező alacsony házak bejáratai alig magasabbak, mint én vagyok. A tegnapi eső tengerré változtatta az ólhoz vezető kerti ösvényt, papucsom csupa sár, de elszántan lekanyarodunk a disznóól felé.

Régészeti lelőhely

A Penedo do Lexim különleges védelmi körzetét és a kialudt vulkán maradványait mai napig sokan látogatják. Büszke sasok szelik az eget, rókák lopakodnak az erdőben, természeti kincsekben rendkívül gazdag helyen jár itt az ember.

Magát Pequenát már az ókori Róma idejében is lakták, a település a 19. században még csak hetvenfős volt, ma mindössze négy család él itt. Az évtizedekig magára hagyott falucska azonban csak profitált az elszigeteltségből, amely megakadályozta, hogy a modern városrendezés bekebelezze a régi házakat és a kicsi sziklakerteket.

Lekanyarodva az utcán, amely egy apró kegyhelyhez vezet, megállok a korlátoknál, és letekintek a mélybe.

A mezőgazdasági régió zöld dombjai és völgyei között lakók láthatóan még mindig békésen, szoros kapcsolatban élnek a természettel.

A kicsi, egyszerű, rusztikus és nagyon hangulatos házakat, amelyekből a 90-es évekre már csak rom maradt, az évek folyamán alaposan felújítottak. Az ötletgazdák, Ana Partidário és Diogo Batalha szenvedélyének köszönhetően most pont úgy néz ki a falu, mint háromszáz éve.

Mata Pequena feltámadása akkor vette kezdetét, amikor a fiatal pár, akik Lisszabonban éltek, épp vidéki házat kerestek a Saloia néven ismert Mafra régióban, és rábukkantak Aldeia da Mata Pequena romjaira. A vásárlás előtt derült ki, hogy a csöppnyi falu azon ritka települések egyike, ahol a házak száma és kinézete az idők folyamán teljesen változatlan maradt.

Anaék 1998-ban vették meg a nyaralónak szánt épületet, az újjáépítés után azonban végleg kiköltöztek. Ahogy mondják, megbabonázta őket a hely szelleme és az érintetlen természet. Alig laktak a kis faluban egy évet, amikor merészet gondoltak: fejükbe vették, hogy az összes többi, hátrahagyott ház tulajdonosát megkeresik, hogy turisztikai projektet építsenek ki velük közösen.

A modern és hagyományos határán

Alapötletük az volt, hogy a házakat vagy megveszik, vagy a gazdáikat meggyőzik, hogy újíttassák fel azokat, szigorúan megőrizve az épületek eredeti identitását, a hely történelmét.

A technikai tudás és a múlt tisztelete gondos és különleges helyreállítást eredményezett.

A modern elképzelések mellett hagyományos anyagokat használtak az újjáépítéshez: kő, mészhabarcs, cédrus és fenyő, hordós tetőcserepek, kőpadló, fatüzelésű padlócsempék, mésszel mosott falak. Ugyanakkor a kertek évszázados hangulatát is biztosították, megmaradtak az olyan melléképületeket, mint a tyúk- és disznóólak, a fúrt kutak, karámok, a galambtartók.

A múlt idők szellemét a házak belsejébe is visszavarázsolták, kitakarították a kemencéket, megerősítették a sózókádakat és a kőpultokat is. Van olyan házikó, amely magasföldszintes, míg a másikban egy antik konyha várja az ide érkezőket.

Ana és Diogo nem feledkeztek meg a komfortról és a lakhatóságról sem, modern zuhanyzókat, hatalmas ágyakat, jól felszerelt konyhákat készíttettek a mesterekkel, hogy a turisták kényelmét abszolút minőségben biztosítsák. Ma élelmiszerboltjukban fogadják a vendégeket, ott van a recepció is.

A fiatalok ugyanakkor a házak felújításánál nem állnak meg, a közeljövőben két, korábban évszázadokig működő szélmalmot is újra meg akarnak nyitni, amivel egy újabb régi álmuk válik majd válóra.

6 fotó

Végre megérkezünk az ólhoz, amely – nagy csalódottságomra – csendes és üres.

Egy pillanatra azt hiszem, talán mégis a szomszéd disznója volt hangos, az röfögött, amikor a macskakövekre léptem, ám mikor leülök az alacsony falra és szólongatni kezdem, rég nem látott barátom kidugja rózsaszín orrát, csorba mosolyát is rám villantja, és két lábbal felkapaszkodik mellém a kőre, hogy simogassam meg a fejét.