Kiderült, mikor élt a lapedói hibrid gyermek

Egy friss tanulmányban a híres lapedói gyermek maradványait vizsgálják – számol be a The Independent. Az eredmények alapján a modern és a neandervölgyi ember vonásait egyaránt viselő, nagyjából négyéves fiú 27700-28600 évvel ezelőtt halt meg.

A gyermek szinte teljes csontvázát 27 évvel ezelőtt, 1998-ban fedezték fel a Portugália középső részén fekvő Lagar Velho nevű sziklabarlangban. A maradványokon vörös elszíneződés volt, ami a temetkezéskor használt, festett állatbőrök nyoma lehet.

A szakemberek már megtalálásakor megállapították, hogy a fiú egyes vonásai miatt a neandervölgyiekre hasonlított. A kutatók azt feltételezték, hogy a gyermek hibrid volt, és egy kevert populációban élt, ami akkoriban radikális elmélet volt. Azóta a genetika fejlődésének köszönhetően bebizonyosodott, hogy a modern és a neandervölgyi emberek valóban párosodtak egymással.

A maradványok datálása azonban régóta problémát jelentett. A csontokon apró gyökerek nőttek át, ráadásul szennyeződtek is, ami ellehetetlenítette a közvetlen szénizotópos kormeghatározást. Ehelyett közvetett módon, a környező széndarabokat és állati maradványokat datálták, mégpedig 27700-29700 évvel ezelőttre.

A technológia az évek során ugyanakkor sokat fejlődött, ami lehetővé tette a még precízebb vizsgálatokat. Bethan Linscott, a Miami Egyetem munkatársa és kollégái a közelmúltban egy, főként az emberi csontokban előforduló fehérje elemzésével adtak újabb korbecslést.

Az adatok alapján a korábbi megállapítás meglehetősen pontos volt, a gyermek 27700-28600 évvel ezelőtt halhatott meg.

Ez már csak azért is érdekes, mert a tisztán neandervölgyi csoportok nagyjából 40 ezer éve, tehát több mint 10 ezer évvel a lapedói gyermek előtt kihaltak.

Linscott szerint a datálás olyan érzés volt, mintha visszaadták volna az egykori populáció történetének egy apró darabkáját. Mint hozzátette: az eredeti felfedezés több volt egyszerű csontváznál, ehelyett egy kisgyermek sírját találták meg.

João Zilhão, a Lisszaboni Egyetem kutatója és a csapat tagja szerint a gyermek történetének rekonstrukciója ugyanazért fontos, amiért szüleink és nagyszüleink arcképeit őrizgetjük. „Ez az emlékezés egy módja” – emelte ki a szakember.